Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Anthony Hopkins, a szilveszteri születésnapos

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1937. december 31-én született Anthony Hopkins, Oscar-díjas angol színész.
1937 utolsó napján látta meg a napvilágot a walesi Port Talbotban. Apja pék volt. A Cowbridge Grammar Schoolban tanult, majd 17 évesen csatlakozott az YMCA amatőr színházi produkcióhoz. Kiemelkedő színészi tehetsége s a zongora iránti erős vonzalma elegendő volt ahhoz, hogy felvételt nyerjen a walesi zenei és drámaiskolába, ahol az 1955-től 1957-ig tartó időszakot töltötte. 1958-ban bevonult a Brit Hadseregbe, ami több mint két évre megszakította ígéretesen induló művészi pályáját.

1960-ban Sir Laurence Olivier, a Nemzeti Színház akkori igazgatója meghívta egy meghallgatásra; két évvel később már Hopkins ugrott be Olivier helyett Strindberg Haláltáncában. Filmszínészként 1967-ben mutatkozott be Oroszlánszívű Richárd szerepében Az oroszlán télen (The Lion in the Winter) című produkcióban, melyben Peter O'Toole és Katherine Hepburn játszotta a főbb szerepeket. 1974 a Broadway meghódításának éve: ekkor játszotta el a Nemzeti Színház produkciójában az Equus főszerepét. A hetvenes évek közepére már egy tucatnyi filmszerep és televíziós alakítás állt mögötte, de magánélete addigra meglehetősen szétesett.

Petronella Baker színésznővel kötött házassága – melyből egyetlen gyermeke származik – 1972-ben négy év után tönkrement, a következő kapcsolat egy filmgyári asszisztenssel, Jennifer Lyntonnal is hamar veszélybe került alkoholizmusa miatt. Egy átmulatott éjszaka után, amikor maga sem tudta, hogy került oda Angliából, de egy arizonai hotelszobában ébredt, már neki is sok volt önmagából. Szakított az alkohollal, s mint később bevallotta, a színészi munkát igazán ettől az időszaktól tudta élvezni. Végül is ez a házassága közel húsz évig kitartott, és hivatalosan csak idén ért véget.

A következő tíz évben Los Angelesben élt, mely időszakból számos filmes és televíziós munkát jegyez. A Lázadás a Bounty-n emlékezetes Bligh kapitánya (The Bounty) (1984) után visszatért Angliába, ahol kiemelkedő színházi alakításaiért több neves díjat kapott. A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs) hozta meg az Oscar-díjat 1991-ben, a kannibál természetű Lecter alakításáért. A figurában megteremtette a filmtörténet talán legvonzóbb, legintelligensebb és legkegyetlenebb bűnözőjét. A filmben egyébként mindössze 27 percig látható, vagyis a legrövidebb alakításért kapta meg a főszereplőnek járó díjat.

Ugyanebben a kategóriában két ízben jelölték az Akadémia díjára: 1993-ban a Napok romjai-ért (The Remains of the Day) és az 1995-ben készült, Oliver Stone rendezte Nixon-ért. Ebben az alakításban a megszégyenült elnök szerepében a híranyagok és riportkönyvek után a személyiség igazi drámáját tudta megformálni. Előbbi munkáját a Brit Filmakadémia a legjobb színészi alakítás díjával jutalmazta.

1993-ban főszerepet játszott Richard Attenborough Árnyékország (Shadowlands) című alkotásában Debra Winger partnereként, ami számos kritikusi elismerést hozott a számára nemcsak Nagy-Britanniában, de a tengerentúlon is. 1992-ben készült a Szellem a házban (Howards End) és Bram Stoker Drakula (Drakula) című filmje. Ezt követte a Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall) 1994-ben és a The Road to Wellville című produkció. 1996-ban készült a Túlélni Picassót (Surviving Picasso). 1998-ban a legjobb mellékszereplőnek járó díjra jelölték Spielberg Amistad című filmjében nyújtott alakításáért. 1998-ból való a Ha eljön Joe Black (Meet Joe Black), melynek rendezője Martin Brest, valamint az Ösztön (Instinct) című Jon Turtletaub-produkció.

Rendezőként 1995-ben debütált az August-tal, mely Csehov Ványa bácsijának filmes adaptációja. Hopkins egyúttal zeneszerzője is volt a filmnek, sőt még a címszerepet is ő játszotta. Ez a film azonban nem hozott nagy sikert.

További ismert filmjei: Az Elefántember (The Elephant Man), a Magic (1978) és A híd túl messze van (A Bridge Too Far), továbbá a Desperate Hours. A kilencvenes évekből: A vadon foglyai (The Edge) (1997), majd a Zorró álarca (The Mask of Zorro)(1998), Titus (1999). Kiváló jellemformáló, a negatív figurák bőrébe is úgy tud belebújni, hogy van benne valami vonzó, elragadó. Nem zárkózott el Lecter újraformálásától, a második részt, a Hannibált is eljátszotta, majd a harmadikban, azaz a történet előzményének számító Vörös sárkányban ismét borzadhattunk Lectertől. Mint mondta: "ösztönösen vonzódom az ilyen alakokhoz, akik foglyai sorsuknak, bűnüknek, tragédiájuknak". Így tud tökéletes Oroszlánszívű Richárd, Quasimodo, Nixon, Picasso vagy akár Hannibal Lecter lenni.

Hopkins temérdek díj – Emmy, Golden Globe – tulajdonosa. Sir Anthony 1987-ben megkapta a lovagi címet II. Erzsébettől, s megtarthatta azt, annak ellenére, hogy 2000 óta már amerikai állampolgár.

Bognár Anna
(MTI-Sajtóadatbank)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jean-Paul Belmondo megnősült

Tizenhárom évi együttélés után vasárnap Párizsban feleségül vette élettársát, Natty-t Jean-Paul… Tovább olvasom