Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Andrássy úti tűz: az év végéig is eltarthat a veszélyelhárítás

Az elsődleges veszélyelhárítás befejezése után kell még legalább három-négy hónap, mire minden romot sikerül eltakarítani.
Még az elsődleges veszélyelhárítás is legalább egy hónapig eltart a Kodály köröndön, ahol két hete néhány óra alatt teljesen megsemmisült egy a világörökség részét képező épület teljes tetőzete és a már 14 éve felújítás, illetve átépítés alatt álló harmadik emelete - írta szerdai számában a Népszabadság.

A lap közlése szerint a szakemberek még mindig a tető és a harmadik emeleti födém szélén lelógó, könnyen megmozdítható elemeket szedik le. A rendőrség a munkálatok idejére lezárta a környező utcákat, és az Andrássy út szervizútjának egy részét. Az elsődleges veszélyelhárítás után ezeket majd részlegesen megnyitják a forgalom előtt. Közben folytatódik majd a veszélyelhárítás, melynek keretében a tetőzet és a harmadik emelet maradványait eltávolítják. Az önkormányzat kedden írt ki pályázatot a munkálatok elvégzésére.

A Népszabadság Óvári Gyula alpolgármester tájékoztatására hivatkozva azt írta: az elsődleges veszélyelhárítás befejezése után kell még legalább három-négy hónap, mire minden romot sikerül eltakarítani.

A lap arról is beszámol, hogy az ügy két gyanúsítottjának, két munkásnak a vallomásából kiderül: bár nyílt lánggal dolgoztak a száraz tetőtérben, nem vittek magukkal poroltót, csak egy vödör homokot készítettek maguk mellé arra az esetre, ha lángra kapna valami.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószer-terjesztőket és -birtoklókat fogtak el Sárbogárd környékén

Kábítószer-terjesztőket és -birtoklókat fogtak el Sárbogárd környékén, ahol kedden kezdődött az… Tovább olvasom