Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Amit eddig tudni lehet a baleset körülményeiről

Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője a Kisalföld érdeklődésére a baleset körülményeiről elmondta, a repülőgép Bukarestből tartott Iasiba. A pilóta felvette a kapcsolatot az irányítótoronnyal, bejelentkezett, majd megközelítette a repülőteret. Ezt követően az iasi toronyból annyit láttak, hogy a gép alacsonyan szállt, majd hirtelen meredeken a földbe csapódott. A roncsok átvizsgálásakor kiderült, a gép nem volt leszálló helyzetben. Megtalálták a repülőgép fekete dobozát. Ha találnak rajta adatokat, annak kiértékelése után lehet kideríteni, mi okozta a balesetet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titkári támogatással került kormányhoz

Sokféle karrier létezik, elindulhatunk a gazdagodás irányába, másokat a rang, a hatalom vonz, Mihályi Ildikónak se volt szerény a vágya, mindenáron kormányhoz szeretett volna kerülni. Három év kísérletezés után célhoz ért. Csakugyan kormányos helyre került, és ennek már negyvennégy éve. Azóta ül autó, majdnem kivétel nélkül személyautó volánja mögött. Tovább olvasom