Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Amerika ezúttal Győrbe látogat

Jövő szerdán Győr kerül a hazai sportvilág fókuszába. Az olimpiai és világbajnok, valamint világranglista-vezető Amerikai Egyesült Államok női válogatottja a megyeszékhelyen méri össze erejét a magyar válogatottal.

Kosárlabda

Március elején Sopronban játszottak és edzőtáboroztak a világ legjobbjai, majd utána európai turnéra utaztak, melynek során lengyel és francia ellenfelekkel mérkőztek. Győrött, a házigazda Rába Quelle-Veritas-Fotonnál természetesen nagy a készülődés, hiszen nem mindennapi események elébe néznek.
Szijjártó Péter, a klub és a szervezőbizottság elnöke elmondta, az esemény a Szigma-Coop Magyarország–Amerikai Egyesült Államok mérkőzés nevet kapta. Az amerikai válogatott 9 játékossal és 9 főnyi stábbal kedden érkezik Győrbe, majd edzést tart az egyetemi csarnokban.
A szerdai rendezvényen ismét pályára lép a győri közéleti válogatott, mely ezúttal a Rába Quelle-Veritas-Foton gárdájával csap össze. Ez a találkozó 16.30-kor kezdődik, a csarnok kapuit 16 órakor nyitják majd ki. A főmérkőzés 18 órakor kezdődik, a Sport1 csatorna ismét élő közvetítést ad Győrből. A nézők között a félidőben tombolasorsolást tartanak, melynek nyertese 10 napig használhat egy Smart típusú autót. Jegyek a mai naptól 1000, 2000 és 3000 forintos áron kaphatók a Kisalföld Baross úti pavilonjában és a Széchenyi-egyetemen lévő kosárlabda-irodában. A szervezők iskolai csoportok számára kedvezményt biztosítanak, melyre a jelentkezéseket a 96/613-677-es számon várják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átváltoztatjuk: Hegedűsné Kónya Szilvia

Három gyerek után akarta meglepni férjét a forráskúti Hegedűsné Kónya Szilvia, amikor jelentkezett… Tovább olvasom