Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

Állati zsiradékból is készülhet biodízel

Évi 175 millió gallon, állati zsiradékból előállított biodízel termelését fontolgatja a ConocoPhillips, az Egyesült Államok harmadik legnagyobb olajvállalata és a Tyson Foods, a világ legnagyobb húsfeldolgozója.
Az Egyesült Államokban tavaly 225-250 millió gallon biodízelt állítottak elő összesen, de főként szójából. Állati zsiradékból csupán e mennyiség kis hányada származik, ezért is számít úttörő vállalkozásnak a két óriáscég tervezett közös biodízel projektje.

A ConocoPhillips már eddig is termelt biodízelt, de csak szójából. A közös terv szerint a biodízel marha-, disznó- és csirkezsírból készül majd, s a technológiai előkészületek hamarosan elkezdődnek, ám a Tyson Foods már tavaly megnyitotta új egységét, amelyet az újrahasznosítható energiának szentelt.

Az év elején George W. Bush elnök az újrahasznosítható energiaforrások fokozott alkalmazását szorgalmazta, hogy az ország ne szoruljon a jelenlegi mértékben a közel-keleti olajra. Az újrahasznosítható energiaforrások mellett kardoskodnak a környezetvédelmi szervezetek is, és próbálnak ez ügyben minél nagyobb nyomást gyakorolni az energiaipari vállalatokra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra érdemes lesz kukoricát termeszteni

Bár most különböző okok miatt éppen csökkenőben vannak a gabonaárak, a globális keresletnövekedés… Tovább olvasom