Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Állandó emlékkiállítás nyílt Mindszenty József szülőházában

A tárlat látogatói fotók és dokumentumok segítségével kaphatnak képet Mindszenty József életútjáról, láthatják személyes tárgyait, valamint egy elsötétített szobában börtönéveinek emlékét is felidézhetik.
Állandó emlékkiállítás nyílt csütörtökön Mindszenty Józsefbíboros, hercegprímás szülőházában a Vas megyei Csehimindszenten.

A tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nyitotta meg.

A miniszter beszédében kiemelte, a magyar nemzetnek és az egész európai keresztény egyházi közösségnek az egyik nagy adóssága Mindszenty József életművének megfelelő helyretétele.

1990-et megelőzően erkölcsi, szellemi és lelki adósságokat halmoztunk fel, egy olyan időben éltünk, amikor az áldozatokból bűnösöket csináltak, amikor nem engedhettük szabadon a gondolatainkat, még a hitünk megvallásában is korlátozottak voltunk - mondta.

Mindszenty József
Mindszenty József

Kiemelte: Mindszenty József példája felekezeti különbség nélkül, sőt még a tisztességes ateisták számára is a nemzeti ellenállásnak egy olyan példája, amelyhez hasonló példák nélkül egy nemzet nem létezhet. Ha a nemzet múltjában lévő példákat az ország megtagadná vagy csupán elfelejtené, akkor a jövője üres lenne - tette hozzá.

A miniszter az 1956-os forradalomra és szabadságharcra utalva azt mondta, a jelenlegi magyar kormány azt szeretné, hogy Magyarországnak olyan jövője legyen, amely a legszebb múltjából következik, és bármennyire tragikus és véres az a múlt, amelyen keresztül Mindszenthy József helytállásával találkozhatunk, az a múltunknak mégiscsak az a része, amelyre valóban büszkék lehetünk.

A magyarok lelkiismerete - Mindszenty kiállítás a Terror Házában. Forrás: terrorhaza.hu
A magyarok lelkiismerete - Mindszenty kiállítás a Terror Házában. Forrás: terrorhaza.hu

Veres Andás szombathelyi megyés püspök köszöntőjében azt hangsúlyozta: Mindszenty bíboros a remény embere volt, aki hitt az emberi értelem józanságában, hitt az emberben, az ember szeretetében, amely képes az Isten szeretetében naponta megújulni. Ezért is mondta bátran mindenkinek reményt adva: "Állok Istenért, hazáért" - idézte a bíboros szavait.

Schmidt Mária a kiállításmegnyitón arról szólt, feladatunk és kötelességünk megőrizni és átadni gyerekeinknek mindazt az ismeretet, amit Mindszenty József életével mutatott az egész világnak. Azoknak a nevét, akik őt üldözték, akik őt elnyomni akarták, néhány évtized múlva elfelejtjük, senki nem fog rájuk emlékezni, de Mindszenty József emléke, ahogy az idő múlik, egyre fényesebb lesz - mondta.

A Mindszenty-emlékházban berendezett állandó kiállítás azonos annak az időszaki kiállításnak az anyagával, amely eddig a Terror Háza Múzeumban volt látható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: százmilliós bírságok a szolgáltatóknak az idén

Több száz milliós bírsággal sújtották a cégeket idén a száz fogyasztóvédelmi eljárásban. Tovább olvasom