Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Állami cégvezetők milliós jutalma - 2 millió felett visszafizetik?

Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét.
A kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit - "a jogi helyzettől függetlenül" - az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.

Közleményükben emlékeztettek, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján az egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt - tájékoztatott az információs központ, megerősítve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi közlését.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra - mondta.

A jutalmakat az ellenzék is kifogásolta. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja közölte, pártja azt várja, a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a milliós prémiumokat. A jobbikos Apáti István ugyancsak arról beszélt, hogy pártja visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami vállalatok vezetőivel.

Kedd - A Jobbik visszafizettetné az állami vezetők magas jutalmát

A Jobbik visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami cégek vezetőivel. Apáti István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kifejtette: a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetője 19,2 millió forint, helyettesei 17-18 millió forint, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgatója 10,8 millió forintos külön juttatásnak örülhet. Hangsúlyozza továbbá, hogy a MÁV Zrt. huszonöt vezető tisztségviselője a munkaszerződésükben kikötött maximális mértékű prémiumot kapta, a legtöbb pénz, 19,2 millió forint "Dávid Ilona vezérigazgató markát ütötte".

"Ezzel szemben a személyi állomány tagjainak huszonötezer forintos vasutasnapi jutalmakat adtak, amelyek a fenti összegek elenyésző töredékét jelentik" - fejti ki a politikus, hozzátéve: "Magyarország jelenlegi helyzetében enyhén szólva is bicskanyitogatóak az ilyen kifizetések". Apáti István szerint a Jobbik kormányra kerülve azonnal megszüntetné a "pofátlanul magas jutalmak kifizetését".

Kocsis: fel se vegyék milliós jutalmaikat az állami cégvezetők!

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt tartaná helyesnek, ha az érintett állami cégvezetők eleve fel sem vennék milliós jutalmaikat. Ha már felvették, fordítsák jótékony célra - erősítette meg Kósa Lajos Fidesz-alelnök korábbi szavait Kocsis Máté keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kérdésre reagálva kijelentette: a Fidesz egyáltalán nem tartja helyesnek az állami cégvezetők milliós jutalmait, és mindenki biztos lehet abban, a miniszterelnök mindent meg fog tenni azért, hogy ezeket a jutalmakat ne fizessék ki.

Azzal kapcsolatban, hogy Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja a milliós prémiumok visszaszerzésére szólította fel a Fideszt, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy reagált: "Szanyi Tibor felebarátom nem volt ennyire lelkes, amikor a szocialisták kormányoztak", amikor 100-150 millió forintos kifizetések történtek szocialista vezetőknek még városi cégeknél is. Vagyis jobb, ha az MSZP nem mond véleményt jutalmak ügyében - közölte. A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszafizettetik az állami cégvezetőkkel jutalmaik egy részét

A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetésük kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája… Tovább olvasom