Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Államfőválasztás: Lázár hétfőn ad tájékoztatást az eljárásról

Pénteken tájékoztatja a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki képviselőcsoportokat az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról.
Pénteken tájékoztatja a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki képviselőcsoportokat az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról. Lázár János ezt kedden közölte az államfőválasztásról tartott, pártok közötti egyeztetés után. A találkozó utáni ellenzéki nyilatkozatokból az derült ki, hogy az április 23-i héten választhat elnököt az Országgyűlés.

Az MSZP parlamenti irodájában tartott megbeszélés azokról az elvárásokról szólt, amelyeket a szocialisták fogalmaztak meg az új államfővel szemben. Lázár János azt mondta, ezek többségét támogatásra érdemesnek tartja.

Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI kérdésére azt válaszolta: egy ponton volt vita, azzal kapcsolatban, hogy az új államfő lehet-e pártpolitikus. A szocialisták ezt ellenzik, beszámolója szerint Lázár János viszont úgy foglalt állást, hogy egy pártkötődéssel rendelkező politikus is képes lehet köztársasági elnökként a pártok felett állni.

Az MTI úgy tudja, hogy a Fidesz elnöksége péntek délelőtt ülésezik. Várhatóan jelen lesz Áder János fideszes európai parlamenti képviselő is, akit Kövér László mellett lehetséges államfőjelöltként tartanak számon. A házelnök mint a Fidesz választmányának elnöke egyébként is tagja az elnökségnek.

Olvasóink írták

  • 1. embertelen 2012. április 10. 19:39
    „Feleslegesen hülyíti Lázár az országot, hisz már vagy egy hete mindenki tudja, hogy Áder lesz a pártok felett álló nemzeti egység megteremtője.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy autó is kiégett az erdőtűzben Balatongyörökön

Mintegy három és fél hektáron égett az erdő és aljnövényzete Balatongyöröknél, az oltás közben egy… Tovább olvasom