Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Albert Györgyi terhes volt a halála előtt

Megdöbbentő, ugyanakkor sokak számára megrökönyödést keltő állítással hozakodott elő Albert Györgyi utolsó szerelme. Galsai Dániel szavaival élve most készülő könyvének az a "legnagyobb története", hogy Györgyi méhen kívüli terhes volt a halála előtti hetekben. Ha hinni lehet a szerzőnek, akkor ezzel a riporternő legintimebb titkának részleteit fecsegi ki.

Galsai már Albert Györgyi halála utáni napon azt állította, hogy egykori kedvese gyereket várt, és a magzat méhen kívül fogant meg. Hozzátette azt is, hogy ezt meg is írja majd könyvében. A Bors kegyeleti okokból nem használta fel ezt a döbbenetes és egyben hihetetlennek tűnő információt. A kétkedésnek már csak azért is helye van, mert a negyvennégy éves korában elhunyt, érzékeny lelkű riporternő utóbbi évtizedének legnagyobb szomorúsága éppen az volt, hogy nem tudott teherbe esni.

Mindenkinek az lett volna a legjobb, ha mindez nem kerül nyilvánosságra, ám Galsai a minap kitette a pontot kéziratának végére, amelyben megerősíti állítását, bár elmondása szerint papírral nem tudja bizonyítani. De a szerzőt nem is ez érdekli igazán, hanem az, hogy idő előtt kikotyogta könyvének "nagy történtét".

Galsai könyvben is megírja a döbbenetes vallomást Albert Györgyiről. Fotó: Bors
Galsai könyvben is megírja a döbbenetes vallomást Albert Györgyiről. Fotó: Bors

Engem meg fog ölni a kiadóm – mondta Galsai, akinek hangjából kicsendült az önsajnálat és az elkeseredés.

Albert Györgyi több barátjának véleményét is megkérdeztük Galsai állításáról. Mindannyiukat megdöbbentette, olyannyira, hogy még kritikájukkal sem akarták hitelesíteni, halani sem akarta Galsairól és könyvéről.

Olvasóink írták

  • 14. zsukka78 2008. november 11. 18:05
    „Ez a tetü galsai!Aki olvasta Györgyi könyveit az tudja hogy nem eshetett teherbe.Ez a féreg gy beteg ember hátán akart felkapaszkodni,most meg itt villog!Ocsmány....”
  • 13. mtt 2008. november 10. 06:53
    „A szennyre mindenki vevő, lásd egyik szeretője is könyvet írt Diana hercegnő legintimebb pillanatairól, aztán ledöbbent egész Anglia és a világon mindenki, ahol lefordították és árusították, pedig ott még a kishercegek is igen csak kicsik voltak, és a család is patinásabb mint csak kevesen a világon. Na persze, ettől függetlenül ezrek vásárolták, holott hangoztatták, hogy milyen gusztustalan az elhunyt ember szennyesével foglalkozni. Jómagam is olvastam, kölcsön kaptam, hát, mit mondjak, nem fenyeget az a veszély, hogy valakim olyan híres a familiában, hogy könyvet írjanak róla, ellenben ha lenne köztünk sem szeretném, ha kitárgyalná halott szerettemet a világ. Ő már nem tudja magát megvédeni. Azt hiszem ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül.”
  • 12. Judytka 2008. november 09. 16:45
    „Ez a Galsai egy csiga..gerinctelen..
    Undorító,hogy mások szerencsétlen tragédiájából akar tőkét kovácsolni!Méghogy szerette Györgyit?Akkor most fájdalmában nyüszítene és kussolna,nem lenne lelkiereje ezt a szennyet írni..Így főleg,hogy akit mocskol,meg sem tudja már magát védeni!Senkiházi pöcsmester!
    Albert Györgyit hagyják már végre békében nyugodni!”
  • 11. 49. 2008. november 07. 17:25
    „Egy méhen kívüli terhességet senki sem tud eltitkolni, mert ha nem ismerik fel időben, akkor még halálos is lehet. Mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ultrahanggal kimutatható a méhen kívüli terhesség és egy műtéten kell átesni. Ezeknek pedig nyoma van.
    Lelkileg mindenkit nagyon megviselhet.
    Ha Albert Györgyi netán egy ilyen lelki és testi megrázkódtatáson esett volna át, nem egy ilyen gerinctelen féreggel osztotta volna meg a bánatát.
    Én személy szerint nem szerettem Albert Györgyit, nem voltam a rajongója, de ezt a mocskot nem tudtam volna megtenni vele.”
  • 10. Csaba Zsuzsanna 2008. november 07. 16:12
    „Legalább halálában hagynák békében nyugodni!

    Galsai nem szerelemből,hanem pénzért írta a könyvet!”
  • 9. Pffff 2008. november 07. 16:08
    „Györgyi még csak meg sem tudja védeni magát. Ez a szánalomtenger meg Belőle akar pénzt csinálni. Szóval ami biztos, hogy ennek az embernek semmit nem jelentett Albert Györgyi, míg élt. Meg még egyel több gusztustalan, undorító és felháborító esemény a már meglévők mellé. Hányok, esküszöm hányni fogok.”
  • 8. Kiskovács 2008. november 07. 15:55
    „Gusztustalan az egész ember.Nem hiszem, hogy volt köze a Györgyinek hozzá. A pénzért úgy látszik egyesek mindent megtesznek.Felháborító!!!!!!”
  • 7. lolita 2008. november 07. 14:43
    „Igen? Es most derül ki?Ennek az embernek meg a szeme sem all jol nehogy mar a könyvet olvassam,de meg ingyen sem!Aljas es undorito!”
  • 6. SAmu 2008. november 07. 14:26
    „Ilyen a Chicago c. musicalben is volt...”
  • 5. A74 2008. november 07. 14:13
    „Ma már minden szarjancsi könyvet ír. Lassan a könyvek tekintélye enyenlő lesz a bulváréval. Régen ezt is tanulni kellett, ma már elég hozzá 4 elemi ? Ki kíváncsi az ilyen szarokra, még a papírt is sajnálnám, nemhogy könyvet fűzzek belöle. Szentségtörés!!!”
  • 4. Fjó 2008. november 07. 14:00
    „Szerintem aljas dolog valakinek a tragikus halála után kifecsegni titkokat. Vajon mennyiért tárta nyilvánosság elé a csak kettejükre tartozó hírt? Ha egyáltalán igaz?”
  • 3. éne 2008. november 07. 13:03
    „Szerintem a világon semmi nem volt köztük.Györgyi letagadta ezt a "viszonyt",ha valóban szerelem lett volna,nem tette volna.Azt mondta,a bulvár csapott le rájuk,amikor sétáltak,és gyártottak köré egy storyt.Azt mondta,semmi sincs köztük,baromság az egész.A főzőműsorban mondta,elejtett megjegyzés volt,azt hiszem Fásy Ádámnak mondta.
    Azt nem kétlem,hogy ez a legény szerelmes volt Györgyibe,de hogy nem volt a dolog kölcsönös,az tuti.
    Galsai Pongrác anno a Nők Lapja elismert újságírója volt,szerintem ez a legény a fia,és úgy gondolta,drámai temetési felvonulással meg gyorsan kifosott könyvvel majd hasznot húz Györgyiből,aki ez ellen már nem tud tiltakozni.”
  • 2. yoyoy 2008. november 07. 12:37
    „"Azért milyen szép dolog", hogy egy szerencsétlen sorsú ember utolsó heteiből és halálából kereskedelmi tv csatornák, újságok és kiadók, milyen jól meg tudnak élni.
    Ez az eset melyik etikai kódexszel egyeztethető össze???”
  • 1. PrettyWoman 2008. november 07. 11:53
    „Rosszul vagyok ettől a ripacstól. Olyan hiteltelen, olyan álságos. Ha igazán szerette volna a Györgyit (amit kétlek), akkor hagyná békében nyugodni. Az igaz gyásszal nem megyünk haknizni, nem tárjuk ország-világ elé. Egyébként is szakítottak a halála előtt. A terhességet sem hiszem el, hiszen örökbe akart fogadni, ezt ő nyilatkozta még. De ha igaz is lenne, miért kell ezzel foglalkozni. Szegény Györgyi megfordul a sírjában. Szenvedett eleget életében, hadd legyen most már nyugta, megérdemelné. Ez a paprikajancsi meg visszavonulhatna. Ismerte őt valaki, mielőtt a Györgyivel kapcsolatba került? Szerintem csak az a lap, ahol dolgozott. A kutya se tudta róla, hogy kicsoda. A Györgyi hátán kapaszkodott fel. Most pedig még a halálából is tőkét akar kovácsolni. Azért sem veszem meg a könyvét. Igaz, el sem hinném egy szavát se.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hunok a gázkamrába! Magyarok a Dunába!

Érsekújvár - Huni do plynu! Maďari do Dunaja! (Hunok a gázkamrába! Magyarok a Dunába!) –… Tovább olvasom