Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Albérletben lakott, sőt munkát is kapott a 13 éves csellengő

Budapesten találtak meg a rendőrök és vitték haza Kaposvárra azt a 13 éves tinilányt, aki egy hónapja tűnt el. Szülei azt sem tudták, életben van-e, emberkereskedelemre gyanakodtak.
A rendőrség segítségével minden lehető módon kutattak lányuk után. A lány azt mondja, ő csak "szabadságra ment". Külföldiek adtak neki szállást és munkát.

Szőkén ment el otthonról, és barnán tért haza a 13 éves lány. A külseje megváltoztatását alkalmi otthon- és munkaadói javasolták neki. A 13 éves lány papírok nélkül, egyedül, vonattal indult a fővárosba. Ott albérletben lakott, és még munkát is kapott. Külföldieknél dolgozott, gyrost árult.

A lányt kétségbeesetten keresték a szülei. Minden lehető módon kutattak gyermekük után, de nem jártak sikerrel. A lányt a rendőrök is nagy erőkkel keresték. A keresés alatt egyszer még a zürichi repülőjáratot is vissza kellett fordítaniuk, mert azt az információt kapták, hogy a kislány rajta van. A lányt végül Budapesten, a Józsefvárosban találták meg a rendőrök. Hazavitték Kaposvárra és kihallgatták.

A kihallgatás eredményeként nyomozást rendeltek el megrontás miatt. A 13 éves lány ugyanis elmondta, hogy még Kaposváron, és később Budapesten is lefeküdt fiatal-, illetve felnőttkorú személyekkel, ami a lány kora miatt bűncselekmény - mondta el a Független Hírügynökségnek Kemény Gábor, a Kaposvári Rendőrkapitányság megbízott vezetője.

A 13 éves lány azt mondja, nem örül neki, hogy megtalálták, de jó újra otthon lenni. Egyszer majd szeretne visszamenni a fővárosba továbbtanulni.

Olvasóink írták

  • 8. Judytka 2009. február 02. 09:13
    „Lehet,hogy csak festett szőke Zotya!
    Belül minden esetre elég sötét...Szép kis környezetből szabadulhatott ki..Ez a fajta viselkedés minősíti az egész családot!!(bandát...)
    Elgondolkodtató,hogy akiknél dolgozott és lakott,azok is miféle emberek!Nem volt köztük egy,aki képes volt gondolkodni..”
  • 7. Szilágyi_Zsolt 2009. február 02. 09:04
    „14 éves kor alatt nem is lehet dolgoz(tat)ni.”
  • 6. Gondolkodo 2009. február 02. 07:55
    „szép napot,azért ez már tulzás ami itt megy,Gyereknek joga van kötelessége nincs,átestünk a lo tulso oldalára,szülö függ a gyerekektől.De ebben a szülö is hibás,mert azt hiszi pénzel megad mindent,nem magyarázza el a gyereknek,hogy nézd nekem van kiadásom amit kötelezö feladni,ha mard akkor kapsz,de meg kell becsülni,nem ugy látom,mert olyan felelötlenek?a nevelés csődje a mai gyerekek viselkedése meg az otthoni harc a pénz miatt,ez már nem családi élet ami itt van,Én egyedül neveltem a gyerekeimet de nem voltak csavargok,2 szülö meg nem tud nevelni?ez érdekes”
  • 5. Becsület 2009. február 02. 07:44
    „Jó reggelt!
    Talán azon is el kellene gondolkozni, hogy milyen jogai vannak a gyermekeknek és milyen kötelességei. Majd azon, hogy a szülőknek! Túlzott a "liberalizmus" ebben az országban. Nem vagyok ellensége a jónak és a következetes gondolkodásnak, de az én gyermek koromban (59.év) a gyermekneveléskor nem a liberalizmus volt a mérvadó. Ennek ellenére, vagy ezért, tisztességre, becsületességre, szorgalomra neveltek szüleim. Azt gondolom, hogy egy kissé a ló másik oldalán vannak egyesek. Az eredmény? Itt is olvasható.”
  • 4. zotya975 2009. február 02. 07:07
    „Nem hiszem, azzal kezdik a cikket, hogy szőke volt.”
  • 3. osztógép 2009. február 02. 06:14
    „ez is rézbőrű?”
  • 2. ordenálé 2009. február 02. 00:42
    „a szülei ellen kellene nyomozást indítani!a megrontás ott kezdődött!”
  • 1. Putyilov 2009. február 01. 23:10
    „Jó nevelést kapott.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a szimpátiatüntetés Miskolcon

Miskolc - Megkezdődött a Pásztor Albert rendőrkapitány melletti szimpátiatüntetés Miskolcon. A… Tovább olvasom