Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Alázattal a forgalomban

Immáron hatodik alkalommal tartották meg ez elmúlt hétvégén Fertőszentmiklóson az Acélkerék névre keresztelt motoros- összejövetelt. A két keréken érkezett résztvevőket koncertek, ügyességi játékok is várták.
Alázattal, munkával és az idősebbektől megtanult, ellesett morál ismeretével válhat valakiből igazi motoros. Mert az nem úgy működik, hogy felülnek a járműre és száguldoznak. Végig kell járni a fokozatokat, és csak a tapasztalat, a gyakorlat megszerzése után lehet nagyobb teljesítményű motorral közlekedni. Sőt, meg is kell azt ismerni, például miként viselkedik kanyarban, gyorsításkor, fékezéskor. Amint ez megvan, lehet nevet adni a kétkerekűnek – állítják a motorosok.

Az életben is összejárnak

– Immáron hat éve működik az Acélkerék Motoros Baráti Kör Fertőszentmiklóson – mondja Fodróczi Péter. – Talán az a legfontosabb, hogy mi már gyermekkorunk óta ismerjük egymást, és nemcsak ilyenkor, a találkozókon, hanem a magánéletben is összejárunk. Nagy utat jártunk be, de úgy érzem, ez kellett ahhoz, hogy kialakuljon bennünk a motorosmorál. Ez elengedhetetlen, hiszen vannak írott és íratlan szabályok. Ahhoz, hogy megérjük a holnapot és a következő kilométert, be kell tartanunk ezeket. Persze ez csak úgy működik, ha figyeljük a tapasztaltabbakat, miként is motoroznak. Aztán idővel már mi tanítjuk a fiatalokat.

Az ország minden részéről

– Mi már egy nagy család vagyunk – veszi át a szót Karner Nándor. – Hatodik alkalommal rendeztük meg idén a motoroshétvégét. Nagy öröm számunkra, hogy az ország minden részéről eljöttek hozzánk. Aztán, ha ők szerveznek összejövetelt, mi is elmegyünk. Beszélgetünk és lehet új barátokat szerezni, mindig vannak újdonságok. Szóval nehéz lenne pontosan megmondani, mit is jelent számunkra motorozni.

Színes programok

A beszélgetés mellett koncertek, ügyességi játékok is várták a találkozó résztvevőit. Az egyik látványosság az volt, amikor szombaton délután a motorosok felvonultak a Fertő-parti úton. Miközben sorban érkeznek vissza a motorosok, Setkovics Zsolttal a közlekedésről beszélgetünk.
– Azt tapasztalom, Magyarországon mind az autósok, mind a motorosok körében még nem alakult ki a normális közlekedési morál – jegyzi meg. – Gyakran türelmetlenek az emberek. Ez pedig semmi jóra nem vezet. Idő kell ahhoz, hogy megszerezzük a szükséges tapasztalatot. Ezért jó, ha a friss jogosítvánnyal rendelkező motoros zárt pályán tanul és csak ezután megy ki a közútra. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a hazai utakon nem is lehet(ne) száguldozni. Sok helyen annyira rosszak, és elég egy helytelen mozdulat, már meg is történt a baj.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz esküvő

Janet Jackson és kedvese, Jermaine Dupri mégsem áll oltár elé. Részletek itt >> Tovább olvasom