Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Alapítvány a tanulók támogatására

Márciusban tartja alakuló ülését Győrött a Móra-alapítvány a város ismert általános és középiskolájában. A kezdeményezés a közoktatási intézménybe járó diákok szüleitől származik, akik célul tűzték ki, hogy letétbe helyezett adományaikból anyagi támogatást kapjanak az 1–14. évfolyamos tanulók. Különös figyelemben részesülnek a szorgalmas, sikeres és a szociális támogatásra szoruló, arra érdemes diákok, a példás eredményt „kovácsoló”, az iskolának eredményes pályázatokat író tanárok. A Móra Alapítvány a Tanulókért céljai közt a könyvtárfejlesztés is kiemelt helyen szerepel. Az alapító okirat részletesen kitér arra, hogy milyen munka, teljesítmény díjazható, rendelkezik az alapítvány vagyonáról és annak felhasználásáról, gazdálkodásáról, jellegéről, működésének szabályrendszeréről.

Az alapítvány kuratóriuma héttagú. A tagok az elnöki tisztségre az iskola alapító igazgatóját, dr. Boros Bálintot kérték fel. A titkári teendőket az intézmény jelenlegi igazgatója, Horváth Miklós látja el. Az alapítvány alapító okiratának rendelkezései között nemcsak a felügyelőbizottság feladat- és célrendszere kapott helyet, hanem az is, hogy a Móra Alapítvány a Tanulókért pártoktól független, továbbá hogy – az alapítványokról alkotott 1997. évi törvény szerint – közhasznú tevékenységgel foglalkozó társaságként működtetik. Dr. Boros Bálint az alapítvány jelentőségét abban jelölte meg: az iskola iránti közfigyelem erkölcsi fedezete a szülőkben és a támogatókban eddig is megvolt, ám szükség mutatkozik a mostaninál erőteljesebb anyagi támogatásra. Az alapítvány nyitott, hozzá csatlakozni a 96/427-272-es telefonszámon lehet. Az alakuló ülés március 21-én délután 5 órakor lesz az iskolában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamarosan aszfaltoznak

– Ha az időjárás engedi, hamarosan megtörténik az aszfaltozás a Dunakapu tér és a Teleki… Tovább olvasom