Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Aláírták a kormány és a bankszövetség közötti megállapodást

A pénzintézetek és a kormány megosztja a devizahitel terhét, ebben részt vesznek az ügyfelek is.

Aláírták a kormány és a bankszövetség közötti megállapodást csütörtökön Budapesten. A fizetési nehézségekkel küzdő, késedelmesen fizetőknek forintra váltják a devizatartozást és 25 százalékát el is engedik, a végtörlesztés miatti veszteség 30 százalékát a bankok leírhatják a bankadóból, a rögzített árfolyamon törlesztőknek pedig a gyűjtőszámlán halmozódó összegből csak a tőkét kell megfizetniük, a kamatot az állam és a bank fizeti.

Mégsem fér bele mindenki a devizahiteleseket segítő programba

Bár a kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás aláírásakor elhangzott, hogy a módosított program valamennyi devizahitelesnek segítséget jelenthet, valójában az árfolyamrögzítésnél eddig is meglévő korlátok nem módosulnak.

Az MTI-nek a Bankszövetségnél elmondták, hogy az árfolyamgát alkalmazására kidolgozott új lehetőségekkel nem tűnnek el az eddigi korlátok. Csak azok a devizahitel-adósok élhetnek a most kidolgozott lehetőséggel, akik ingatlanának az eredeti folyósítás pillanatában a forgalmi értéke nem haladta meg a 30 millió forintot.

Az árfolyamgátnál alkalmazott árfolyamszint nem változott a svájci frank (180 forint) és az euró (250) forint esetében, a japán jennél azonban az új program az eddigi 2 forintról 2,50 forintra emelte a rögzített szintet. Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke erről az MTI-nek azt mondta: a svájci frank árfolyamának rögzítése az euróhoz stabilizálta kissé az árfolyamot, míg a japán jen mozgását semmi sem korlátozza. Ezért emelték meg a rögzített szintet.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az aláírást követően csütörtökön a Parlamentben elmondta: nagyon nehéz, de végül nagyon sikeres tárgyalássorozat végére kerül pont a megegyezéssel, amelynek középpontjában olyan egyezség áll, amellyel a bankrendszer, az ügyfelek és a kormány megosztja a terhet, a megállapodásba belépők törlesztőrészlete 30-35 százalékkal csökkenhet.

A pénzintézetek és a kormány megosztja a devizahitel terhét, ebben részt vesznek az ügyfelek is. A megegyezéssel most a kormány a Bankszövetséggel, a PSZÁF-fal az MNB-vel együtt menekülési utat ajánl a devizahiteleseknek egy "labirintusból, amelyből kijönni nem könnyű".

Matolcsy György azt is bejelentette: jövőre növekedési paktumot köt a kormány a bankszövetséggel, amelytől elsősorban azt várja, hogy a hazai kis- és középvállalatok, otthonteremtők, valamint az uniós pályázatokon indulók számára bővülni fog a hitelkínálat.

Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke pedig úgy vélte: a piac kedvezően fogadja a megállapodást, így az jó hatással lesz a forint árfolyamára is.

Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a bankszektor és a kormány által kötött keretmegállapodás minden devizahitelesnek megoldást jelent, kiterjed a végtörlesztőkre, a rendesen fizető adósokra, és a 90 napon túli késedelemben lévőkre is.

A kormany.hu-n közzétett megállapodás szerint a 90 napnál hosszabb késedelembe esett deviza jelzáloghiteleseknél a bankszövetség tagjai vállalják, hogy a 2011. szeptember 30-án a minimálbér összegét elérő mértékű, és 90 napot meghaladó késedelembe esett deviza jelzáloghitel-adósok tartozását – amennyiben a deviza jelzáloghitel átváltására korábban nem került sor – forintra váltják, és a tartozás 25 százalékát elengedik 2012. május 15-ig, feltéve, hogy a devizakölcsön-szerződés megkötésekor a fedezeti ingatlanok forgalmi értéke összesen a 20 millió forintot nem haladta meg. A devizában nyilvántartott tartozást a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett, 2012. március 15. és 2012. április 15. között irányadó középárfolyamok átlagán válták át.

A kormány kiegészíti az otthonteremtési kamattámogatásról szóló, még ki nem hirdetett rendeletet egy további konstrukcióval, amelynek alapján időben csökkenő mértékű kamattámogatást nyújt azoknak, akiknek a devizahitelét a hitelező forinthitelre átváltotta, feltéve, hogy a hitelfedezetként szolgáló ingatlan a hiteladós életvitelszerű lakhatását szolgálja, és állandó lakcíme a fedezetül szolgáló ingatlanban van. A kormány biztosítja annak feltételeit, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 25 ezer darab lakóingatlant tudjon megvásárolni 2014 év végéig a következő ütemezés szerint: 2012 év végéig 8000 darabot, 2013 év végéig 15 ezer darabot, 2014. év végéig 25 ezer darabot.

A rendesen törlesztők 2012 végéig léphetnének be az árfolyamrögzítési rendszerbe. A 180-270 forintos svájci frank, a 250-340 forintos euró és a 2,5-3,3 forintos japán jen közötti árfolyamsávokban az adós az alsó értéken törleszt, az árfolyamgát feletti rész gyűjtőszámlára kerül, ám ennek a számlának csak a tőkerészét kell megfizetnie, mert a kamatrészre eső hányad 50 százalékát a pénzügyi intézmények, 50 százalékát a költségvetés viseli. A felső árfolyamszintek feletti árfolyamkockázatot teljes egészében a költségvetés viseli.

Tartalmazza a megállapodás azt is, hogy a bankok leírhatják a 2011. évben bevallott különadóból a kedvezményes végtörlesztési árfolyam alkalmazásából eredő veszteségeik 30 százalékát.

Olvasóink írták

  • 8. machers 2011. december 18. 01:44
    „7. rommel 2011.12.17. 20:49
    Rendben! Fizetek!
    Taníts kérlek, és válaszolj a kérdésemre!”
  • 7. rommel 2011. december 17. 20:49
    „MACHERS
    TUDOD 0 : 0 UTÁN 1 : 0 JÖN !!!
    A TÖBBIT A KÖVETKEZŐ ÓRÁN !
    DE AZ MÁR FIZETŐS LESZ !!!”
  • 6. machers 2011. december 17. 01:10
    „5. rommel 2011.12.16. 20:55
    MESTER!
    Taníts!
    Magyarázd el kérlek!”
  • 5. rommel 2011. december 16. 20:55
    „LOAD
    TALÁN EGYSZER MAJD MEGÉRTED .”
  • 4. load 2011. december 15. 22:58
    „A Fidesznek ehhez annyi köze van, hogy aláírták a Bankszövetség által kidolgozott javaslatot.
    A törlesztő részletek csökkenéséből adódó tehek megoszlanak a bankok és az állam között.
    "A rendesen törlesztők 2012 végéig léphetnének be az árfolyamrögzítési rendszerbe. A 180-270 forintos svájci frank, a 250-340 forintos euró és a 2,5-3,3 forintos japán jen közötti árfolyamsávokban az adós az alsó értéken törleszt, az árfolyamgát feletti rész gyűjtőszámlára kerül, ám ennek a számlának csak a tőkerészét kell megfizetnie, mert a kamatrészre eső hányad 50 százalékát a pénzügyi intézmények, 50 százalékát a költségvetés viseli. A felső árfolyamszintek feletti árfolyamkockázatot teljes egészében a költségvetés viseli."
    Hogy mi ebben az 1:0, azt majd valaki, aki okosabb, talán megmagyarázza.”
  • 3. rommel 2011. december 15. 19:59
    „A SZOCI CSAPDA NEM SIKERÜLT !!!
    1 : 0 A FIDESZNEK !!!”
  • 2. értelem 2011. december 15. 15:55
    „Na és mi lesz azokkal, akik rendesen fizették és fizetik az uzsorakamatos részleteket? Nekik coki? Mert itt csak azokról van szó, akik valamilyen okból kifolyólag nem törlesztik a részleteiket. Azt tudjuk, hogy ez a kormány is lop de még hamisan is játszik, mert arra akar kényszeríteni, hogy legyen minden mostani adós BÁR- listás annak minden hátrányos következményével. Mire jó ez?”
  • 1. háté 2011. december 15. 14:16
    „A pénzintézetek és a kormány megosztja a devizahitel terhét, ebben részt vesznek az ügyfelek is.-ez megy ennek a narancs bandának, megállapodni mások helyett!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírság jár a túl olcsó halért is

Az ünnepek előtt fokozottan ellenőrzik az élelmiszerek minőségét. December elejéig a legtöbb… Tovább olvasom