Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Aláírta a választási megállapodást az MSZP és az Együtt-PM vezetője

Aláírta Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a két szervezet közötti választási megállapodást kedden Budapesten.
Az augusztus végén megkötött és most szentesített egyezség szerint a felek külön listán indulnak a 2014-es parlamenti választáson, nem neveznek meg közös miniszterelnök-jelöltet, de mind a 106 egyéni választókerületben csak egy jelöltet állítanak. 75 körzetben az MSZP, 31-ben az Együtt-PM nevezi meg, hogy ki indul.

Ha a baloldal győz a választáson, az lesz a miniszterelnök, akinek a pártja több listás szavazatot szerzett.

Az MTI felvételei.

Az A38 hajón tartott rendezvényen Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is a kormányváltó szövetség létrejötteként értékelte a megállapodást. Kérdésre az MSZP elnöke azt mondta, a szövetségkötés lezárult, nem történt olyan esemény, ami miatt a résztvevők körét bővíteni kellene.

Olvasóink írták

  • 11. LAZA 2013. október 23. 12:13
    „9.Eva
    Mi történt veled?
    Ne haragudj de ekkora b...t még nem olvastam tőled.
    Milyen emberarcú szocializmust is hirdet a fidesz a négy millió koldus országában.
    Kádár az meg is teremtette ezt az általad emlegetett társadalmi formulát!
    Orbán????? Na ne!
    Abban talán igen,hogy az egykori párt kongresszusok mintájára szajkózzák,a kapitalizmus válságát.
    Miközben gyötrődő kapitalisták teremtik meg az általa beígért egy millió munkahelyet a rothadó kapitalizmus országaiban.
    Továbbá pénzügyi eus támogatások és hitelek formájában finanszírozzák a kiválasztottak mérhetetlen gazdagodását.
    Mutyi ország lettünk kedves EVA.A legújabb találmányuk éppen a tömegmédiájuk és (i)gazságszolgáltatásuk által feltúrbozott videó mutyi.”
  • 10. xverax 2013. október 23. 11:10
    „Azért a miniszterelnöki harca kíváncsi lennék....

    igaz, érdekes marakodás lenne, de nem fog rá sor kerülni... bejutnak a parlamentbe,
    de újra nem lesz meghatározó szerepük hála istennek!”
  • 9. Eva- 2013. október 22. 22:46
    „A demokratikus koalíció pártot nem kell bevenni---saját jogán is ott lesz!
    Kegyet nem kér!

    a polgári demokratikus Magyarország gondolata ott kell, hogy legyen a következő parlamentben, hogy az eredeti gondolat el ne vesszen végleg a lehetőségek közül.

    Ezt ugyan a fidesz sokáig szajkózta, de ma már inkább az emberarcú szocializmus eszméjét hirdeti--afféle kádár módi szerint :)”
  • 8. Csetneky 2013. október 22. 22:01
    „Szerintem sokat nem kell agyalniuk azon, melyikük lesz a miniszterelnök. Egyébként pedig a böszme haverjukat tényleg bevehették volna, úgy újra együtt lenne a nagy csapat! :)”
  • 7. LAZA 2013. október 22. 17:22
    „ferenc a szálka az összefogók popsiján.
    A fidesz leghasznosabb aktivistája.”
  • 6. eperke.52.a 2013. október 22. 16:14
    „Meggondolom, hogy kire szavazok! Kevés ez az összefogás!”
  • 5. dödike 2013. október 22. 15:39
    „Nem biztos hogy jó felállás.”
  • 4. Hunicum 2013. október 22. 15:21
    „Akkor jöhetnek az "oktató" videók.”
  • 3. WeiseÖdenburg 2013. október 22. 14:42
    „2. Pretorianus 2013.10.22. 14:25
    Én is hiányoltam,de "ráltak."
    Kimaradt a Balaton-Felvidék jeles Sommelierje és a Gasztronómiai hősnő erősítés.”
  • 2. Pretorianus 2013. október 22. 14:25
    „Ferenc testvér kimaradt. Hát hogy lehet ez? :)”
  • 1. astra1 2013. október 22. 13:13
    „Rájöttek hogy külön-külön nincs esély.....
    Azért a miniszterelnöki harca kíváncsi lennék....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vádemelés a hamis gyógyszereket forgalmazó békéscsabai bűnszervezet ellen

Több mint egymilliárd forint értékben értékesített illegálisan hamisított gyógyszerkészítményeket, potencianövelő szereket egy békéscsabai bűnszervezet. Tovább olvasom