Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Aláírásokat gyűjtenek a gyermekosztályért

A Moson Megyei Nők Egyesülete aláírásgyűjtésbe kezdett, mivel információik szerint a kórház be akarja záratni a csecsemő- és gyermekosztályt. Az osz- tályvezető főorvos szerint 5–6 ágy megszüntetése és a csecsemőrészleg eset- leges bezárása csak az egyik elképzelés, végleges döntés nincs az ügyben.
A civil szervezet úgy tudja, hogy az egészségügyi intézmény álláspontja szerint az ápolási osztály bővítéseként a gyermekosztály részbeni vagy teljes megszüntetése szükséges, mert rossz a kórház ágykihasználtsága. A Moson Megyei Nők Egyesülete azért is kezdeményezi az aláírásgyűjtést, mert Mosonmagyaróvár és vonzáskörzete lakói, vállalkozói eddig példátlan méretű összefogása révén tavaly több millió forinttal támogatták a Karolina kórház gyermekosztályát.

Ápolási osztállyal együtt?

A petíció szövege szerint „a kórház vezetése most úgy döntött, hogy a kórházi ágyak jobb kihasználtságáért (az ápolási osztály bővítéseként) részben vagy teljesen megszüntetik a gyermekosztályt. Végleges döntés még nincs az ügyben. Szeretnénk, ha ez nem is valósulna meg, hiszen ez azt jelentené, hogy a gyerekek mellett egy másik osztály betegei feküdnének. Véleményünk szerint ez nem célszerű. Tiltakozunk az ellen, hogy gyermekeket és felnőtteket egy osztályra fektessenek” – áll az aláírásgyűjtő íven.
Szentkuti Károly egészségügyekért felelős alpolgármester elmondta: a szervezet az aláírásgyűjtő ívet eljuttatta az önkormányzathoz is.

„ A bezárás csak pletyka”

– A bezárás csak egy pletyka. Az igazgató tájékoztatott az ügyről, s ő is megerősítette: a feltételezéseknek nincs alapjuk. A kórházon belüli struktúraváltás – a gazdasági stabilitás megteremtéséhez – az intézmény menedzsmentjének feladata, az önkormányzat egyébként sem akar beleszólni ezekbe a dolgokba.

Aktív ágyak rovására

Dr. Keszei Károly osztályvezető főorvos elmondta: tavaly jelentős felújítás zajlott az osztályon közadakozásból. Most híre ment, hogy egy esetleges struktúraváltás kapcsán veszélybe kerülhet a gyermekosztály egy része.
– Még nem eldöntött, mi lesz az osztály sorsa. A struktúraváltási elképzelések között szerepel, hogy az aktív ágyak rovására a krónikus ágyakat bővítenék. Ezen elképzelés szerint 4–5 ággyal csökkenne a gyermekosztály, s a csecsemőrészleg „elveszne”. Azonban ez még csak egy elképzelés, nem pedig döntés – mondta dr. Keszei Károly.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rosszkedv vagy depresszió?

Ilyenkor, tél végére, tavasz elejére kimerülnek a tartalékaink, mind fizikailag, mind pedig… Tovább olvasom