Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Ákos megyénkben is keresi Fekete Gyémántját

Dobrády Ákos Fekete Gyémántját keresi országszerte. Aki első önálló lemezének címadó dalát már hallotta, annak nem kell elmagyarázni, ki után is kutat a győri származású énekes.
Ákos egy hét múlva szombaton egy fergeteges önálló koncerttel lép a Jászberényi Szabadtéri Színpadra. A műsorban elhangzanak majd a szólólemezén szereplő dalok, valamint a legnagyobb TNT-slágerek is.

A koncert előtt egy izgalmas játékra invitálta a jászberényi közönséget az előadó. Azok a lányok, hölgyek, akik úgy érezték, bennük rejlik a Fekete Gyémánt, jelentkezve egy adott e-mail címre, esélyt kaphattak, hogy találkozzanak Ákossal személyesen, sőt, hogy szerepeljenek következő klipjében.

Ákos a koncerten jelenti be az interneten zajló szavazás eredményét, hogy ki lett a – jászberényi – Fekete Gyémánt. Részletes leírás olvasható a versenyről Ákos május végén „útjára indított" honlapján: www.dobradyakos.hu.

Az est része annak az országos turnénak, koncertsorozatnak, mely ősszel Győrben is várja a rajongókat. S hogy hasonló izgalmas játékra számíthatnak-e a megyei lányok is, nos, ezt a kérdést magának az énekesnek tettük fel.

– A játék természetesen az egész turné meghatározó része, s Győrött is meghirdetjük a válogatást. Elsősorban olyan lányokat, hölgyeket keresünk: aki szereti ezt a stílusú zenét, aki szívesen szerepelne egy videoklipben és aki úgy érzi, benne rejlik a Fekete Gyémánt.
A felvetésre, hogy egyúttal párját is keresné a versenyben – Ákos erre is megfelelt:

– Valószínűleg nem így fogok rátalálni a nagy Ő-re. Bár ki tudja…
Visszatérve a dalhoz, a válasz egyértelmű: a „kavargó porszem" a szél útját járja – addig, amíg nem „izzik a szív" s egy pillantás, egy szó, egy hang elég lehet…



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dr. Makk válaszol

Nünüke üzenete Doktor Makknak: Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el. Tovább olvasom