Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

ÁKK: A második negyedévben 546 milliárd forinttal nőtt az adósság

A központi költségvetés bruttó adóssága 22 238 milliárd forint volt június végén, 473 milliárd forinttal nőtt a múlt hónapban és 1518 milliárd forinttal nőtt az első félévben - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján olvasható adatokból.
A nemzetgazdasági minisztériumnak a hét elején kiadott jelentése arról számolt be, hogy az államháztartás központi alrendszerének hiánya júniusban 162,3 milliárd forint volt, az első hat hónapban pedig 721,7 milliárd forintot tett ki a deficit. Az NGM a hét elején közleményben szögezte le, hogy hogy az ÁKK az első negyedévben egyfajta tartalékot képezett, hogy a nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása esetén is teljesíteni tudja törlesztési kötelezettségeit az ország. A bruttó költségvetési adósság első félévi növekedésének kétharmada, az 1518 milliárdból 972 milliárd az első negyedévre esett, míg március végétől 546 milliárd forint volt az emelkedés.

Az NGM elemzése szerint az első negyedévben a terven felüli forintkötvény kibocsátások növelték az adósságot. A második negyedévben az adatok tanúsága szerint ez felerősödött: a központi költségvetés állampapírokban megtestesülő forint adóssága az első negyedévben 395 milliárd forinttal, a második negyedévben 452 milliárd forinttal nőtt, azaz a teljes adósság növekedéséből 40,6 százalékkal részesedett az első, és 82,9 százalékkal a második negyedévben. A forintban denominált hiteladósság a második negyedévben 113 milliárd forinttal emelkedett, míg az első negyedévben nem változott.

A központi költségvetés devizaadóssága a második negyedévben szinte alig változott, csupán 72 milliárd forinttal nőtt 9040 milliárdra, miközben a PEMÁK (Prémium Euró Magyar Államkötvény) értékesítéséből 200 milliárd forintot meghaladó összeg folyt be, az IMF/EU-hiteladósság pedig 323 milliárd forintnak megfelelő összeggel csökkent. Az első negyedévben gyakorlatilag a 3,25 milliárdos dollárkötvény kibocsátás és a 180 milliárd forint IMF-adósság törlesztés hatására valamint a 208 milliárd forinttal egyenértékű belföldi devizakötvény kibocsátás eredményeként 640 milliárd forinttal emelkedett a költségvetés devizaadóssága.

Olvasóink írták

  • 2. load 2013. július 26. 14:51
    „"Az NGM a hét elején közleményben szögezte le, hogy hogy az ÁKK az első negyedévben egyfajta tartalékot képezett, hogy a nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása esetén is teljesíteni tudja törlesztési kötelezettségeit az ország."
    Miért nem jó ugyanerre a célra a jegybanki devizatartalék?
    Csak azért kérdezem, mert az meg szépen fogy.”
  • 1. pozdorja 2013. július 26. 12:17
    „Mekkora királyság már hogy visszafizetjük az IMF-től kapott kölcsönt! Kis szépséghiba persze hogy újabb kölcsönt veszünk fel erre a célra.
    Lehet kicsit többe kerül az új kölcsön, de legalább az IMF nem szólhat bele ha a haveroknak osztjuk szét.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

660 kilométernyi út újul meg idén országszerte

Az év első felében befejeződött csaknem 60 kilométernyi alsóbbrendű út teljes körű rekonstrukciója, 400 kilométernyi szakaszon már dolgoznak a kivitelezők. Tovább olvasom