Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Akinek humora van, mindent tud

Egy német és egy magyar kabarétársulat direktorát kérdeztük párhuzamosan humorról és politikáról.

A budapesti Mikroszkóp és a berlini Distel kabarétársulata sorsa sokban közös. Mindkettőt a kommunizmus szülte, a pártállam ideológusai azt várták tőlük, hogy vállaljanak részt az osztályharcban és erősítsék a szocializmust. Útjukat a cenzúra vigyázta, így aztán történetükhöz sok legenda társul. Mindkét társulat túlélte a rendszert, s az újban is megtalálta helyét. Norbert Dahnkénak, a Distel és Sass Józsefnek, a Mikroszkóp Színpad igazgatójának ugyanazokat a kérdéseket tettük fel anélkül, hogy tudtak volna egymás válaszairól.

– Vannak, akik úgy vélekednek, hogy Magyarországon a kabaré képviselői gyakrabban bírálják az ellenzéket, mint a kormányoldalt. Normális ez?

Norbert Dahnke
Norbert Dahnke: – Én erre csak azt tudom mondani, mindent és mindenkit kritizálni kell, amikor erre szükség van, függetlenül attól, hogy a kormánypárthoz vagy az ellenzékhez tartozik-e a politikus. Hibát mindenki követ el. A kritika egy demokráciában természetes. Hozzátartozik a szabadsághoz.

Sass József: – Magyarországon van olyan műsor, ahol csak az egyik oldalt, s olyan is, ahol csak a másik oldalt bírálják. Arra is van példa, hogy megpróbálnak középen maradni, ez a legnehezebb. Én azt tartom helyesnek, ha mindkét oldalt kritizálja a kabaré, különben nem is tudna menni a színház.

– Mondják azt is, hogy az igazi kabaré mindig ellenzéki. Egyetért ezzel?

Dahnke: – Teljes mértékig, ez van Németországban, és ennek alapvetően így is kellene maradnia. A kabarénak az a dolga, hogy a többség véleményét képviselje és hatással legyen a politikára is. A baj csak az, hogy a pártok programjai nagyon hasonlítanak egymásra, mivel kicsi a játékterük.

Sass: – Alapvetően azért kell ellenzékinek lennie a politikai kabarénak, mert a hatalom túlkapásaira kell koncentrálni. De az ellenzékiséget én úgy értem, hogy nem egyik vagy másik oldallal szemben kell ellenzékinek lenni, hanem a szélsőségekkel, a demagógiával, a hülyeségekkel és a túlkapásokkal.

– Megsértődnek a politikusok, ha viccet csinálnak belőlük?

Dahnke: – Meg bizony, ez nem egyedi jelenség Németországban. Magyarországra a Thierse kétszer csenget című darabot hoztuk el, amelynek ötletadója Wolfgang Thierse, a Bundestag elnöke. Őt például megkérdezték az újságírók, hogy adta-e a nevét a kabaréhoz. Természetesen azt válaszolta, hogy nem adta volna, ha megkérdezik, de meg sem kérdezték, s hozzátette, hogy vele ennél rosszabb dolgok is megtörténnek.

Sass: – Sajnos előfordul, hogy a politikusok megsértődnek a jelenetek miatt. Ez nagyon nagy baj, mert a Mikroszkópban nem szokás, hogy övön aluli ütéseket helyeznénk el és a becsületébe sem gázolunk senkinek. Ezért működik jól a Mikroszkóp Színpad, ezért vannak estéről estére telt házas előadások. A sértődésre egyébként van egy válaszom: akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes. Sajnos ez igaz. 

Sass József
– Járnak-e kabarészínházba a politikusok, megnézik a saját magukról készült paródiákat?

Dahnke: – Gyakran jönnek a politikusok nézőként a berlini Distelbe, szinte minden pártból. Utána persze elmondják, hogy ők másképpen látják a dolgokat, s nem értenek velünk egyet, azt azonban elfogadják, hogy egy demokráciában a kabaré joga, hogy sajátos véleményt formáljon a közéletről.

Sass: – Járnak a magyar politikusok a Mikroszkópba, olyan darabokat is megnéznek, amiben éppen nem parodizáljuk őket. Utoljára olyan emberrel, aki halálra röhögte magát az előadás alatt, amikor őt figuráztuk, akkor találkoztam, amikor Torgyán József a csúcson volt. Akinek egyébként megjegyzem, van humora.

– Kap a színházuk állami támogatást?

Dahnke: – A Distel egyetlen eurócent állami támogatást nem kap. Erre én büszke vagyok, mert ez olyan cselekvési szabadságot ad, hogy senki nem szólhat bele a munkába. Egyetlen félelmünk azonban a szabadságban is maradt, hogy jönnek-e a nézők, megtöltik-e a nézőteret. Ha csak százötvenen vannak, a színészek meg akarnak halni, szerencsére azonban 300–350 néző mindig van, s ez 75–80 százalékos kihasználtságot jelent.

Sass: – Kapunk állami támogatást. De rögtön hozzá is kell tennem, hogy minimálisat. És ezt ahhoz kell viszonyítani, hogy ez Budapest egyetlen olyan társulata, amely politikai kabarét játszik szórakoztató jelleggel. Én ki tudnék jönni állami támogatás nélkül is akkor, ha magas lenne az életszínvonal Magyarországon, s az emberek meg tudnák fizetni a 10–12 ezer forintos jegyárakat is. Ez ma még, valamennyien tudjuk, csak álom.

– Milyen támogatást kaptak az egypártrendszerben?

Dahnke: – Az NDK-s időkben állami színház voltunk, s mindent pénzt az állam adott. Cserébe a belépődíjakat  le kellett adni, nem beszélve a függésről, amit úgy hívtak: cenzúra.

Sass: – Én akkor beosztott színész voltam. A gázsikat mindig ki tudták fizetni. Volt igazgatóm, aki könnyen szerzett pluszforrásokat. Ma már tudom, hogy szponzorok nélkül nehezen mozdulnánk.

– Mikor volt nehezebb kabarét csinálni, 1990 előtt vagy most, a kapitalizmus keretei között?

Dahnke: – A munka mindig örömöt okozott a társulatnak, s ebben nincs különbség a berlini fal leomlása előtti és utáni időhöz képest. Azt kell hogy mondjam, bizonyos szempontból szép volt a kommunizmusban kabarét csinálni. Mivel nem lehetett a dolgokat közvetlenül kimondani, s ezt önök közül sokan bizonyára Magyarországon is átélték, finoman érzékeltetni kellett, s ez kihívó feladatot jelentett. Mondok is erre egy példát: még az NDK-ban éltünk, amikor az egyik bemutatónk plakátján egy nagy vörös rák volt, kezében egy sárga zászlóval, amelyen a következő felirat szerepelt: előre az örömök útján. Néhány állatbarát azonban megfejtette a kódolt üzenetet, s ez villámgyorsan terjedt, hogy a rák azon ritka állatok sorába tartozik, amely hátrafelé közlekedik. Tudták ebből, hogy nincs fejlődés az NDK-ban, csak visszalépés. Manapság már nincs szükség kódolt üzenetekre, a direkt szövegírás azonban semmivel sem könnyebb feladat. 

Sass: – Annak idején elég volt összekacsintani a közönséggel, s tudtuk, hogy miről van szó. Be kell vallani, mindenkiben működött az öncenzúra. Ugyanakkor a hatalom erősebb volt és jól tűrte a vele való viccelődést. A Mikroszkóp mindig igyekezett kitolni a határokat, erről volt nevezetes Komlós János, Hofi Géza és bizonyos számokban én is. Ma bonyolultabb, mert a több párt közül egyik sem áll olyan erősen a lábán, hogy mindent elviseljen. Ráadásul meg lehet bántani úgy egy támogatót, hogy abbamarad a pénz folyósítása. Ha ma elkezdenék összekacsintani a közönséggel, azt hinnék, szemideggyulladásom van. A másik: durvább lett a közhangulat, a kabaré szerepét néha átveszi a parlament. Ehhez képest a Nagy Endre-i bölcsességtől vezérelve a színházban finomabban kell fogalmaznunk, mint a parlamentben, ahol anyáznak és durván sértegetik egymást. Vagyis ma sem könnyű jó kabarét csinálni. Peterdi Pali azt mondta a rendszerváltásról: Józsi, most tehetségesebbnek kell lennünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőn kölyökklub

Óvodásoknak szervez angolnyelv-oktatást a Tappancs játszóház hétfőn délután háromnegyed négy órai… Tovább olvasom