Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Aki magyarnak hitvány, embernek is az

Lehet, hogy már holnapután késő lesz a szó. Egyik dalában erről énekel Dinnyés József. A nagyszívű magyar, ország- és világjáró daltulajdonos évtizedek óta azért menti finom hangjegyekbe a határon innen és túl, a hajdan és most született magyar verseket, azért adja tovább őszinte örömmel kincseit, hogy ne legyen késő.
– A magyar költészet végtelenül gazdag. Sohasem öncélú, sohasem önmagáért való. Minden esetben a közösséget szolgálja, a közösséget képviseli. Miért merem ezt mondani? Most állítottam össze egy háromrészes, hetvenkét versnyi – köztük negyvenhét vadonatúj dal – anyagot az elmúlt százötven év magyar költészetéből. Másfél évszázad alatt a történelem többször lenullázta a nemzetet. Gondolok először is a negyvennyolc-negyvenkilences eseményekre, amikor az osztrákok gyarmattá nyomorították hazánkat – vélekedik Dinnyés József. – A költészet is a nulláról indul újra olyan magasságokba, ahol Vajda János, kicsivel később például Komjáthy Jenő, Reviczky Gyula terem. A borzasztó és szinte elviselhetetlen elnyomásból a költészet emelte ki a nemzetet.

A korbeli magyar sokszínűségben jelen van a liberális, polgári zsidó költészet, a református költők bizonyságtevő elkötelezettsége, míg a transzcendens emelkedettséget a katolikus lelkületű lírikusok képviselik. Az így kialakult irodalmi valóságba érkezik Ady Endre és Babits Mihály. Ezután következik a százötven év második harmada, amikor a negyvennyolcas hagyományok tisztelete valamiféle beváltható valutává vedlik, amikor Kossuth-párt és értetlenség születik. Az első világháború véres tragédiája, a Párizs melletti döntések, Trianon újra lenullázzák az országot. A költészet megint képes felemelni a magyarságot. Míg az egyik költő azt mondja a csonka Magyarországra, hogy szinte a bőrén érzi, olyan kicsi az ország, addig a másik azt hangsúlyozza, hogy történhetett bármi, tudomásul kell venni: létezik, nem veszett el a magyar. Ez az én gazdagságom forrása, ők az én kincseim. Mondjuk Szabó Lőrinc vagy Radnóti. Belőlük teremnek az énekelt versek. Aztán a másfél évszázad harmadik harmadában, 1948–49-ben ismét porban Magyarország, de a költészet ekkor is tudott újat mutatni. Költőink megtalálták a népi nyelvet, a belső ritmust, a sajátos jelképeket, amivel szót lehetett érteni az új világrenddel és tágítani tudták vele a léleknek feszülő, kegyetlen falakat. Szerintem az irodalomban nem kell politikai pártokat, tiszavirág-életű irányzatokat, pártvezéreket követni, eszméket hirdetni vagy tagadni, egyszerűen csak irodalmi módon kell gondolkodni. Ebből születik meg a szabadság. Közel harminc éve azért érzem magam gondolkodásban és lélekben is szabadnak, mert a magyar irodalom vezet.

– Dinnyés József nemcsak azért gazdag ember, mert seregnyi dal tulajdonosa, hanem azért is, mert akkora a szíve, hogy belefér a határtalan Magyarország.

– Közhelynek tűnhet, de örök igazság: ismerni kell ezt a kis hazát. Ez nem, inkább így mondom, elsősorban nem a táj, a műemlékek, nem a völgyek és a folyók, nem a kövek és az épületek ismeretét jelenti. Hanem a táj nyelvét, amely segít igazán megérteni az írott szavakat. A költészetet, azt a sajátos híradást, ami a tiszta szó forrásához vezet bennünket. Mostanában arról próbálom meggyőzni a versmondókat, színészeket, hogy mielőtt egy költeményt megtanulnak, előtte nézzenek utána, költője honnan származik, hová való. Annak a tájnak a nyelvét igyekezzenek elsajátítani, aszerint hangsúlyozzák a költeményt. Ha például egy Berzsenyi-verset kemenesháti tájszólásban olvasunk, elősejlenek a hexameterek, feléled a szöveg. Ha mindezt budapestiesen mondjuk, mekegjük-makogjuk, akkor bizony meghal a vers.

– Tudom, hogy egy időben az Izraelben élő magyar zsidó költők verseit gyűjtötte, de legalább ilyen jól ismeri a kárpátaljai, az erdélyi, vagy mondjuk a nyugati magyar irodalmat. Mi a magyar?

– Egy tanulságos történettel válaszolok. A szarvasi rabbi fia, Itámár Jáoz-Keszt – aki annak idején Izraelbe vándorolt – kiváló költő írja Éjjeli kísértés című versében, hogy felébredt éjjel, mert valami motoszkálást hallott a lakásban: „És íme, rég-felejtett könyvek léptek elém, zsibongó elégtételt követelve, ama régi, megtagadott anyanyelvemen írt kötetek tusázva szeretetért." Az otthonról, Magyarországról hozott könyvek fellázadtak a szekrény aljában. Olyan ember ír erről, aki csak azért, hogy megélhessen, három nyelven beszél. Sőt, ha köze van mondjuk az utcaseprőhöz, akkor még arabul is megtanul. Itámár Jáoz-Keszt szerint az a fontos, hogy az ember milyen nyelven álmodik. Ha magyarul, akkor vagy inkább addig még biztosan magyar.

– A polbeattől a dalolt versekig Dinnyés József életében van egy üzenet, ami látszólag más, lényegében mégis ugyanaz.

– Egy kicsit pontosítsunk! Mondjuk így: a polbeat az egy stílus, egy politikai utasítás volt, a politikai dal pedig magatartás, ami a mai napig tart. Politikai dal például, amikor a téveszmékről beszélünk. Annak idején, a hatvanas években – ki emlékszik már erre? – Ho Si Minh kegyetlen átnevelő táborairól született egy amerikai dal, amit nálunk nem volt szabad énekelni. Beszélni sem volt szabad ezekről a táborokról, arról, hogy miként élnek ott az emberek, miként szövődnek szerelmek, az amerikai foglyok miként üzentek a vietnami alkalmazottak segítségével. Erről is születtek dalok, mégpedig politikai dalok. A harmincas években Szabó Lőrinc írt egy verset. A körülmények? Európa fegyverben és nem tudni, mi lesz a következmény, mi lesz a folytatás. A költő kijelenti: farizeus ez az Európa, mert nem vesz tudomást semmiről és azt hiszi, a fegyverek biztonságot adnak. És ma? Én mint gondolkodó énekes harsányan mondom a költővel, amit 1938-ban leírt: farizeus ez az Európa.

– Ha már Európa szóba jött, miként látja ott a magyarság jövőjét?

– Bármilyen meglepő, féltem a kisiskolákat, hiszen azok lehetnének az elitoktatás bölcsője. Onnan nőhetnének ki a kis Móra Ferencek, Tömörkények és a kis Gárdonyi Gézák, hogy maradjunk az irodalom tanítós vonulatánál. Vagy, ha más oldalról szemléljük a „bölcsőt", akkor Erdélyből a kis Sütő Andrások, Felvidékről a kis Tőzsér Árpádok és a kis Vári Fábián Lászlók pedig Kárpátaljáról. A nagy iskolákban ezek a kis lelkek a csoportos lélektan áldozatává válnak, s csak százszor nagyobb erővel tudnak kiemelkedni a sokaságból. Ez az erőfeszítés az egyénnek és nem a közösségnek hoz jobb eredményt. Közösség? Erről jut eszembe, hogy Európa még nem számolta meg azokat az adományokat, amelyek a közösség tagjaitól származnak, amit tőlük kapott. Amíg ezt nem vette számba, és népei sem „leltározták" még végig, hogy mit adtak egymásnak, addig torz az egyensúly. Sokszor emlegetem, amit egy elődünk már régen megfogalmazott: aki magyarnak hitvány, az embernek is az. És ez minden népre igaz!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkohol gabonából

A hazai alkoholpiac stagnál, mégis megduplázta tavalyelőtti nyereségét az elmúlt évben a győri… Tovább olvasom