Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Akcentussal kezdett beszélni a szélütés után

Egy északkelet-angliai nő külföldi akcentussal kezdett beszélni, miután magához tért egy szélütésből. Linda Walker jellegzetes newcastle-i dialektusa egyszerűen eltűnt, és helyette jamaikai, kanadai és szlovák akcentusok keverékével beszél.
"A sógornőm azt mondta: olyan, mintha olasz lennék, azután a bátyám szlovák akcentust hallott, valaki más pedig azt mondta, hogy úgy hangzom, mint egy francia kanadai. Legutoljára azt mondták, hogy jamaikai akcentusom van" - mondta az angol asszony.

Linda Walker addig nem is hallotta saját megváltozott akcentusát, amíg a beszédterapeutája fel nem vette magnóra, és le nem játszotta neki. "Elveszítettem az identitásomat. Azelőtt soha nem beszéltem így. Más ember lettem és ez furcsa érzés, nem szeretem" - mesélte a 60 éves asszony.

A jelenséget már korábban is észlelték az orvosok, és nevet is adtak neki: külföldi akcentus szindróma. Az Oxfordi Egyetem kutatói a furcsa tüntetet produkáló betegeknél az agy beszédért felelős területének kis részein találtak károsodást.

A károsodás az ajkakat, a nyelvet, a hangszálakat működtető izmok közötti koordinációban okoz változásokat, így eltorzulhatnak a mássalhangzók és a magánhangzók, és változhat az intonáció is.

Az első esetet a II. világháború idején jegyezték fel egy norvég nőnél, akinél repeszdarabok okoztak kisebb agysérülést, és ennek következtében erős német akcentusa lett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehet a gyógyvizek városa Kapuvár?

Tovább olvasom