Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Ágyneműtartóba rejtette főbérlője holttestét

Egy hét alatt elfogták azt a 29 éves férfit, aki - a gyanú szerint - megölte főbérlőjét, majd a holttestet az ágyneműtartóba rejtette.
Április 11-én egy budapesti lakás egyik szobájában, az ágyneműtartóban talált rá hozzátartozója az ott lakó 56 éves férfi holttestére. A helyszíni szemle adatai alapján a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók széles körű adatgyűjtést végeztek, amely során megállapították, hogy az áldozat lakásában albérlőként lakott korábban egy 29 éves férfi, akit azonban a rendőrök a bűncselekménnyel kapcsolatban nem tudtak kihallgatni, és elszámoltatni, mivel a cselekmény óta ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a férfi ellen országos elfogatóparancsot bocsátottak ki. A BRFK életes nyomozói 2011. április 18-án kora délután egy kőbányai villamos megállónál fogták el a feltételezett tettest.

Az eddig beszerzett adatok szerint a 29 éves V. Imre 2011. április 7-én este - előzetes szóváltást követően - bántalmazta, majd megfojtotta 56 éves főbérlőjét, majd az áldozat holttestét az ágyneműtartóba rejtette. Ezt követően elmenekült a helyszínről és azóta ismeretlen helyen bujkált.

V. Imre gyanúsítotti kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, vele szemben a további eljárást - őrizetbe vétele mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tesznek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A könyvvizsgáló cáfolja a birkózó-szövetség állításait

Dr. Kálmán Zoltán független könyvvizsgáló cáfolja azokat az állításokat, amelyeket a Magyar Birkózó… Tovább olvasom