Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Agyagosszergény átcsatlakozna

Agyagosszergény ismét beadta átcsatlakozási kérvényét a Fertőd–Sopron Kistérségi Társuláshoz. Az ok, hogy a település minden szállal Sopronhoz és Fertődhöz kötődik, ugyanakkor 2004-ben a kapuvári társuláshoz sorolták.
– Minden Fertődhöz, illetve Sopronhoz köt bennünket – mondja elöljáróban Ratatics Tiborné, Agyagosszergény polgármestere. – Az okmányiroda, a háziorvosi ügyelet, a rendőrség, a szociális és gyermekjóléti szolgálat, a víz- és csatornamű esetében a két városhoz kötődünk. Tagjai vagyunk a Fertő Menti Önkormányzatok Társulásának. Ezért is ért bennünket váratlanul a 2004-es döntés, miszerint nem a Sopron–Fertőd, hanem a kapuvári kistérséghez csatoltak bennünket. Az elmúlt egy évben jelentős állami pénzektől estünk el, ugyanis nem léptünk be a többcélú kistérségi társulásba, ezen belül az oktatásiba sem. Ezzel nem csak bennünket ért kár, a környező települések is hátrányos helyzetbe kerültek, mivel a közös pályázatokon nem vehettünk részt. Az elmúlt másfél évben az volt a törekvésünk, hogy minél előbb átcsatlakozhassunk a soproni kistérségbe.
Ratatics Tiborné hozzátette, már elküldték a levelüket a megyei közigazgatási hivatalhoz, melyben kérik az átsorolást. Erre minden esély megvan, ugyanis törekvéseiket támogatja a regionális fejlesztési tanács, a megyei területfejlesztési tanács és a közigazgatási hivatal törvényességi osztálya is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MKB-Euroleasing: Kedvező sorsolás

Kosárlabda

Kisorsolták Münchenben a 2006/2007-es európai kosárlabdaidény négy… Tovább olvasom