Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

Agyagosszergény 750 éves

Elkészült a kilencszáz lelkes település 750. születésnapi rendezvénysorozat programja. Az esemény csúcspontja június közepén lesz, amikor is a településre várják az elszármazottakat.
A június 23-án kezdődő születésnapi nagy rendezvénysorozat előtt havonta egy-egy, a községhez kötődő előadással ünneplik Agyagosszergény első említésének 750. évfordulóját. Májusban egyháztörténet lesz a téma, a csornai Gyertyaláng csoport pedig A kis herceget adja elő.
Mint azt Ratatics Tiborné polgármester elmondta, az egész falu összefogott, hogy megünnepeljék az évfordulót. – Az önkormányzat már készítteti a Szent Család-szoborcsoportot, a Szénás Szergény – Zsupp Agyagos című könyv pedig nyomdában van – tette hozzá a polgármester.
A sorozat csúcspontja június 23–25. között lesz, amikor egész napos rendezvények várják majd a helybélieket, az idelátogatókat, valamint a Vas megyei testvérközség, Szergény küldöttségét.
Ennek keretében tartják meg a faluból elszármazottak világtalálkozóját is. Az ünneplés egészen november 11-ig, Szent Márton, Agyagosszergény egykori védőszentjének napjáig tart.
A polgármester hozzátette, az egész éves rendezvénysorozat több mint egymillió forintba kerül. Így szinte az összes megyei pályázaton részt vesznek. – Az ünneplés mellett azonban nem feledkezhetünk meg az intézményeink működtetéséről – folytatta Ratatics Tiborné. – Terveink szerint idén is folytatódik az árkok tisztítása, az orvosi rendelő és a polgármesteri hivatal külső felújítása, valamint az utak karbantartása.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hová utazik nyaralni?

Tovább olvasom