Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Adócsalás - Az ügyészség dolga az igazság kiderítése

A Fidesz továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az adócsalási vád ügyében az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények megállapítása az ügyészségre tartozik - közölte a kormánypárt szóvivője.
Orbán Waterlooja

Orbán Viktor "Waterloojának" nevezte az adócsalási botrányt Józsa István szocialista országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes vasárnap. A politikus budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg: az, hogy a miniszterelnök "rendszeresen hárít", szerinte azt igazolja, hogy érintett lehet az ügy elleplezésében.

Józsa István emlékeztetett arra, hogy az MSZP eddig hét kezdeményezést tett a vádak kivizsgálása érdekében, ezek egyike, hogy a nemzetbiztonsági bizottság kedden az állítólagos áfacsalások ügyében több állami szerv vezetőjét és a vádakat megfogalmazó Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársát is meghallgatja.

A szocialista politikus ugyanakkor sérelmezte, hogy a miniszterelnök rendre "szabotálja" a kezdeményezéseket, például azzal, hogy lehetetlen feltételeket szab. Józsa István ilyennek ítélte a konkrétumok megfogalmazását, mivel azok adótitkot érinthetnek.

Szerinte a miniszterelnök hozzáállása aláássa a közbizalmat, cselekedeteivel pedig azt mutatja: "személyesen falaz azoknak, akik nem fizetik meg az adókat".

Majd az ügyészség dönt

Zsigó Róbert a szocialista Józsa István vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az MSZP-s politikus Orbán Viktor "Waterloojának" nevezte az adócsalási botrányt. Józsa István szerint a miniszterelnök "rendszeresen hárít", ami azt igazolja, hogy érintett lehet az ügy elleplezésében.

A Fidesz szóvivője Budapesten, újságírók előtt azt mondta: ideje lenne, ha az MSZP is megértené a demokrácia játékszabályait, és azt, hogy "nem az ötvenes években vannak, amikor kényükre-kedvükre rángathatnak valakit politikai bíróságok elé".

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársa, Horváth András által megfogalmazott adócsalási vádak ügyében is az ügyészségre tartozik az igazság kiderítése - erősítette meg a kormánypárt álláspontját Zsigó Róbert, aki szerint, ha az ügyészség arra jut, hogy "valamiféle disznóság történt", akkor utána kell levonni a politikai következtéseket is. Kijelentette, hogy az adócsalóknak a rács mögött van a helyük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: ha a baloldalon múlik, a nyugdíjasoknak biztosan fájni fog

A Fidesz szóvivője szerint a baloldal kormányra kerülése esetén a munkavállalók semmilyen állami… Tovább olvasom