Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Adóbevallás ma éjfélig

Ma éjfélig adhatók postára a személyi jövedelemadó bevallások. Az idén az előzetes adatok szerint a korábbinál kevesebben halasztják az utolsó napra az adóívek benyújtását – közölte az MTI-vel az APEH szóvivője.
A Magyar Posta a korábbi évekhez hasonlóan, a mai adóbevallási határnapon is meghosszabbított nyitvatartási idővel és megerősített szolgálattal várja az ügyfeleket a postákon – közölte a társaság az MTI-vel. Ma éjfélig díjmentesen lehet postára adni a bevallásokat. A megyeszékhelyeken egy-egy postán, általában a főpostákon – így a szegedi 1. számú, Széchenyi téri postán – egységesen 20 óráig adhatják fel a nyomtatványokat az ügyfelek.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője elmondta: a postahelyeken az adóbevallási határidő napján megerősített szolgálattal várják az ügyfeleket. Ha a forgalom indokolja, akkor új ablakokat nyitnak, és ha szükséges és technológiailag megoldható, akkor az ügyfélterekben külön munkahelyeket alakítanak ki a minél gyorsabb ügyintézés érdekében. Az adóbevallások feldolgozását folyamatosan végzi a Magyar Posta. A társaság logisztikai központjában és a vidéki feldolgozóközpontokban szintén megerősített szolgálattal várják a nagy mennyiségben beérkező küldeményeket.

Az 1+1 százalékos nyilatkozatokat is ma éjfélig, az szja bevallással együtt adhatják be az önadózók. Tavaly az adózók mintegy egyharmada rendelkezett az szja 1+1 százalékáról a 2004. évi adó terhére: 1 millió 408 ezer magánszemélytől több mint 2 millió 232 ezer
1 százalékos nyilatkozat érkezett. A rendelkező nyilatkozatok száma 1 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a felajánlott összeg azonban 2 százalékkal, több mint 12,1 milliárd forintra nőtt.

Az érvényes nyilatkozatok alapján számított 1+1 százalék meghaladta a 11,8 milliárd forintot, ebből a civil szervezetek számára érvényesen felajánlott összeg 7 milliárd 30 millió forint volt 24 ezer 826 szervezet számára. Az APEH 2005 végéig közel 6,8 milliárd forintot utalt ki a törvényi feltételeket igazoló 19 ezer 421 civil kezdeményezettnek.
Az érvénytelen nyilatkozatok közül mintegy 18 ezer egyébként azért volt érvénytelen, mert a rendelkező magánszemély saját azonosító adatait vagy a szervezet adatait nem vagy tévesen tüntette fel, vagy a bevallását a munkáltatóval elkészíttető magánszemély a borítékot nem írta alá.

Az APEH honlapján megtalálható azon civil szervezetek listája, amelyek fogadhatják a felajánlásokat. A másik 1 százalékot egyházaknak és öt kiemelt költségvetési előirányzat (a társadalmi bűnmegelőzés, a parlagfű-mentesítés, az egészségjavítást célzó sporttevékenység, a Szülőföld Alap támogatására, valamint az erdőterület közjóléti célú védelmére és bővítésére) lehet felajánlani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyolország 1982

Tovább olvasom