Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Adó: Vagyonadó vagy egészségügyi hozzájárulás?

Csak akkor szünteti meg a kormány jövőre a tételes egészségügyi hozzájárulást, ha lesz vagyonadó - derül ki a parlament előtt lévő törvényjavaslatból.

A vagyonadó sorsa pedig azon is múlik, hogy a jövő heti egyeztetéseken meg tud-e állapodni a kormány az MSZP-vel és az SZDSZ-szel a részletekről, mert mindkét párt jelezte, változtatásokat tart szükségesnek a kormány javaslatához képest.

Az Országgyűlés kedden kezdi tárgyalni a jövő évi adótörvényeket és a külön előterjesztésként benyújtott vagyonadót is. Utóbbi 2010-től vezetné be az ingatlanok és nagy teljesítményű autók, valamint a vízi- és légi járművek adóját.

Ez a javaslat rögzíti azt is, hogy 2010. január 1-től megszűnne a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho). Az MTI úgy értesült, hogy az eho eltörlése hozzávetőleg 60 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést jelent, a vagyonadóból pedig 40-50 milliárd forintos pluszt remél a kormány.

Az MTI értesülései szerint a két tétel azért szerepel egy törvényben, mert ha elbukik a vagyonadó, akkor nem lesz fedezet az eho eltörlésére.
Az Pénzügyminisztérium a jövő héten folytatja a vagyonadóról szóló egyeztetéseket az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is. A szocialisták többek között azt szeretnék elérni, hogy ne csak külön-külön vegyék figyelembe az ingatlanok értékét a vagyonadónál, hanem azok adódjanak össze.
Ha például valakinek legalább 2 darab 15 millió forintot érő lakása van, az is fizessen vagyonadót. Megfontolás tárgyává tennék azt is, hogy miként lehetne még igazságosabbá tenni az adóbevezetését, hiszen a 29 millió forintos értékű ingatlan után nem, de a 30 milliós után már meg kell fizetni az adót.

Az SZDSZ bejelentette: a jelenlegi formájában nem támogatja a kormány által a parlament elé terjesztett vagyonadó elképzelést. A szabad demokraták szerint is igazságtalan, hogy három 25 millió forintos ingatlan után nem kell fizetni, míg egy 30,1 millió forintos értékű után már igen.
Az SZDSZ azt is szorgalmazza, hogy a központosított adó helyett inkább helyi, az önkormányzatok által beszedhető adót hozzanak létre; illetve, hogy a vagyonadót le lehessen vonni a személyi jövedelemadóból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EP választás: nyolcmillió szavazó

Csaknem 8 millió 80 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti… Tovább olvasom