Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Áder: ˝Magyarország büszke lehet arra, hogy ilyen barátai vannak˝

A Magyarország Barátai Alapítvány tagjainak célja, hogy világszerte tehessenek valamit Magyarországért.
Az ország szeretete, egy kis nép megbecsülése, a magyarság tisztelete fűzi össze azokat, akik a Magyarország Barátai Alapítvány tagjaiként tenni kívánnak az országért – mondta Áder János köztársasági elnök az alapítvány konferenciájának köszöntőjében.

„Magyarország büszke lehet arra, hogy ilyen barátai vannak" - hangsúlyozta az államfő, aki a hétfőn a Sándor-palotában üdvözölte mindazokat az orvosokat, mérnököket, kutatókat, művészeket, professzorokat, menedzsereket, üzletembereket, diplomatákat, akik, mint mondta, azért érkeztek a rendezvényre a világ négy tájáról, hogy hitet tegyenek Magyarország mellett.

A köztársasági elnöke tiszteletet parancsolónak ítélte, hogy a résztvevők Magyarország barátaiként határozták meg magukat, és szólt arról is, hogy a barátság egyaránt jelent hűséget, önzetlenséget, együvé tartozást, közös célok és értékek követését, „de azt is, hogy van kire számítani a bajban" – mondta.

Fotók

Az államfő köszöntötte azokat is, akik bár nem rendelkeznek magyar felmenőkkel, „de akikre mi, tiszteletre méltó, tiszteletbeli magyarokként tekintünk".

Vizi E. Szilveszter akadémikus, az alapítvány kuratóriumának elnöke a hazához való viszonyról szólva azt mondta: bárhová vitte is a sors a konferencia résztvevőit, ők megmaradtak magyarnak, ez az érzés pedig „energiát ad ahhoz, hogy tegyünk az országért, ezért a népért, a magyarságért az egész világon".

Mint mondta, a jelen lévő sikeres emberek közös célja, hogy tehessenek valamit Magyarországért. Tevékenységük mentes a politikától – fűzte hozzá -, majd ismertette: alapítóik között van Oláh GyörgyNobel-díjas vegyész, Lámfalussy Sándor közgazdász, de mint mondta, Marton Éva operaénekes is büszkén képviselte Magyarországot a világban.

A Magyarország Barátai Alapítvány célja, hogy a világban élő magyarságot tájékoztassa és világszerte bevonja az embereket a magyarok által végzett sikeres társadalmi, kulturális, gazdasági és tudományos tevékenységekbe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gábriel arkangyal és birodalmi sas lesz a Szabadság téren

Az emlékmű az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készül, jóváhagyását az V. kerületi önkormányzat rendkívüli ülésen tárgyalja. Tovább olvasom