Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Áder: ha nyugalmat akarsz, készülj a katasztrófákra

A környezeti fenntarthatóságról, a klímaváltozás káros hatásairól tartott előadást szerdán Baján a köztársasági elnök.

"Ha nyugalmat akarsz, készülj a katasztrófákra" - emelte ki a köztársasági elnök, aki a környezeti fenntarthatóságról, a klímaváltozás káros hatásairól tartott előadást szerdán Baján az Eötvös József Főiskolán.

Áder János közel egyórás, prezentációval kísért előadásában a Földet veszélyeztető folyamatokról, köztük a légkör széndioxid koncentrációjának a növekedéséről, a vízkészletek csökkenéséről beszélt a magyar tudomány ünnepe alkalmából megrendezett Messzelátó tudomány: felelős válaszok a jövőnek című konferencia záró előadásában.

A vízügyi mérnököket, tanárokat és gazdasági szakembereket képző főiskola több száz diákja kísérte figyelemmel az előadást az intézmény nagyelőadójában.

Az államfő előadásában hangsúlyozta, hogy eddig az Egyesült Államok volt a legnagyobb széndioxid kibocsájtó, de ma már Kína megelőzte.

Álláspontja szerint hihetetlen energiapazarlás folyik az Egyesült Államokban, amit az is bizonyít, hogy az egy főre eső széndioxid kibocsátás tekintetében továbbra is a világ vezető állama. Emlékeztetett arra, hogy a kiotói megállapodást nem írta alá Washington, ennek ellenére csökkenti a széndioxid kibocsátást, míg Kína növeli.

 Adatai szerint száz esztendő alatt háromszorosára nőt a Föld népessége, nőtt az élelmiszertermelés, továbbá a vízfogyasztás és a motorizáció növekedése exponenciálisan növelte a széndioxid kibocsájtást.

Áder János Kína legnagyobb problémájának a szén alapú az energiatermelést nevezte. Ma már egyre súlyosabbak a környezetszennyezés egészségügyre ható következményei - mondta, hozzátéve, hogy Kínában évente 600-700 ezer ember hal meg tüdőrákban.

Az 1997-ben kötött kiotói megállapodásról azt mondta, hogy nem lehet egyértelműen pozitívnak nevezni az azóta eltelt időszakot, mert a légköri széndioxid koncentrációja 30 százalékkal nőtt.

Az államfő a vízfogyasztás növekedését, a vízkészletek csökkenését drámainak nevezte, amely háborúkhoz is vezethet. Példaként hozta fel, hogy egy kiló marhahús előállításához 15 ezer liter vizet használnak fel.

Drámainak nevezte, hogy naponta 10 ezer, 5 évesnél fiatalabb gyermek hal meg szennyezett víz fogyasztásának következtében.

A víz miatt háborús konfliktusok alakulnak ki - emelte ki, példaként felhozva Etiópia és Egyiptom vitáját a Nílus miatt.

Előadásában pozitív példaként beszélt arról, hogy az ózonlyuk csökkentésében a nemzetközi összefogás eredményre vezetett.

Felidézte, hogy 1974-75-ben mutatták ki azt, hogy a földet védő ózonréteg károsodik, amely a CRC gázok gyártásának következménye volt. Örömtelinek nevezte, hogy két hónappal ezelőtt már azt állapították meg, a Montrealban kötött megállapodás óta először kezdett vastagodni az ózonréteg.

A köztársasági elnök kitért Magyarország veszélyeztetettségére, kiemelve a Duna egyre gyakoribb áradásait.

Mi sem vagyunk védettek, a klímaváltozás összes kárát érzékeljük - mondta, hozzátéve, hogy készülni kell a Duna folyamatos áradására.

"Önök lesznek az a generáció, amelyik nem csak érintettje lesz a klímaváltozásnak, hanem önöknek kell tenni azért, hogy megóvják lakott területeinket az árvizekről"

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonat gázolt kerékpárost Debrecenben

Elgázolt a vonat egy kerékpárost Debrecen határában szerda este, a 22 éves férfi a helyszínen meghalt. Tovább olvasom