Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

A zöldség ára már osztrák színvonalon

Közepes hagymatermésről számolnak be idén a rábaközi termelők. A piacon éppen ezért keresik a növényt. Külföldi hagymától most nem tartanak, mert azt mondják, például Ausztriában is keveset ültettek.
Közepes hozamot ért el négyhektáros hagymaföldjén az acsalagi Szilágyi András. A termést már betakarította és folyamatosan értékesíti is, hiszen van rá igény. A felvásárlási ár 50–55 forint körül alakul.
– A napokban jártam Auszt-

riában, hogy körülnézzek a piacon. Elsősorban persze az árak érdekeltek, ismerős termelőket látogattam meg – mondta Szilágyi András. – Az osztrák kollégák átszámítva 50–55 forintos felvásárlási árra számítanak kilónként és azt hiszem, hogy nálunk is e körül alakult az ár. Ez elfogadhatónak mondható, fedezi a termeléssel kapcsolatos költségeket, törleszteni tudjuk hiteleinket és talán valamennyi haszonnal is számolhatunk, ami a fejlesztésekre kell.
Szilágyi András megjegyezte: a felvásárlási árak azért alakulhatnak így, mivel mindenhol hasonló termést értek el, illetve szűkült a termelői kör. Az acsalagi gazda néhány éve úgy próbált túladni hagymáján, hogy „ajándék burgonyát” tett mellé. Most úgy látja, erre nem lesz szükség.
– Három évvel ezelőtt nyolc forintért vették át a hagymát, ami sok gazdát arra késztetett, hogy felhagyjanak a termeléssel. Ennek megfelelően kevesebb a termésmennyiség. Szerencsére időben betakarítottuk a növényt, betároltuk és a piac is igényli. A Hanság–Fertőmenti TÉSZ-en keresztül értékesítem. Én minden évben négy hektár hagymával foglalkozom, nem „csábítanak el” azok az évek, amikor nagyszerű a termés és jó az ár is.
A hagymatermelők úgy látják, a piacot befolyásolják „külső” tényezők is. Azokra a kollégákra gondolnak, akik nem főállású gazdák, azaz a fő bevételt nem a termelés adja számukra. Meglátásuk szerint ők alacsonyabb áron is készek értékesíteni termésüket.
– Emiatt nekünk várnunk kell, hogy ők kifogyjanak és csak utána jelenünk meg mi a piacon, amikorra az stabilizálódik. Szerencsére a külföldi behozataltól nem kell most tartanunk, mert odakint is kevés a hagyma. Ausztriában járva csak ritkán lehetett hagymatáblát látni – tette hozzá Szilágyi András.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztonságosabbá lehet tenni a közlekedést?

Tovább olvasom