Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

A Zöld Demokraták másként látják

Győr-Budapest - Zokon vette Reuter György győri zöld demokrata a portálunkon megjelent, a szervezet balra húzásáról és szétszakadásáról szóló nyilatkozatát a párt országos vezetése. Cáfolják többek között, hogy illegitimek lennének, mert többen kivonultak a kongresszusról.

A Zöld Demokraták (ZD) elnöke Droppa György és kabinetfőnöke Tóth Csaba a kisalfold.hu-n március 7-én, „Balra húzó és leszakadó zöldek" című írásra reagálva közleményben tudatta: a nyilatkozó Reuter György megyei elnök állításaival ellentétben nem szakadt szét a Zöld Demokraták pártja, és a vidéki szervezeteik nem egyesületek.
A kongresszusra mindazok a párttagok kaptak meghívót, akik 2008-ban eleget tettek tagságukból fakadó kötelességeiknek. A közlemény szerint Reuter György figyelmét bizonyára elkerülte a kongresszuson elhangzó beszámolónak az a része, amelyben a párt elnöke üdvözölte: az országban további négy megyében alakultak szervezetei a Zöld Demokratáknak.

„Az alapszabályunk szerint, aki félévig nem fizeti a tagdíjat, és ezt felszólításra sem teszi meg, kizárja magát a párt soraiból... Az elmúlt esztendőben voltak ilyen tagjaink, akik többszöri felszólítás ellenére sem fizették be tagdíjukat, illetve nem tudták bizonyítani, hogy ezt megtették... Nagyon sokan a postai utánvéten átvett meghívó ellenére sem jelentek meg a kongresszuson. Így a Baranya-megyei szervezetből 12-en nem vettek részt a tanácskozáson.

A párt névhasználatáról az áll a közleményben, hogy a szervezet neve továbbra is Zöld Demokraták. A kongresszus arról szavazott, hogy második, alternatív névként szerepeljen a bejegyzésben a Zöld Baloldal név is. A névhasználattal kapcsolatos indoklást a győri szervezet tagjai félreértették, és nem várták meg az ezzel kapcsolatos kiegészítéseket és a szavazást sem, hanem kivonultak.

„Egy demokratikus pártban megengedhető, hogy a párt tagjai eltávozzanak a kongresszusról, de ez csak akkor befolyásolja magának a tanácskozásnak a munkáját, ha az határozatképtelené válik. Ez nem történt meg" – áll a közleményben.

Az elnök és a kabinetfőnök tévesnek nevezi azt az állítást, hogy egyetlen vidéki szervezet sem maradt, és ezzel illegitimé vált a ZD országos vezetése. Összesen három település képviselői vonultak ki, ők sem teljes létszámban. A kongresszus határozatképes volt, mert azon a tagoknak több mint a fele részt vett. Így sem erkölcsi sem jogi alapja nincs illegitim vezetésről beszélnie annak, aki elhagyja a tanácskozást.
„ A kongresszus azért is fájlalta a kivonulást, mert a győri szervezet több tagját jelölte a kongresszus a párt különböző vezető testületeibe"– olvasható a közleményben.

A „se jobb, se bal, zöldek" szlogen valóban a ZD egyik szlogenje volt az előző választásokon, de mára gyökeresen megváltoztak a hazai politikai viszonyok. „A párt programja szerint képviselt szolidáris és egyéb értékekhez ragaszkodunk, és a Zöld Baloldal koalícióba ezek egy részének érvényesítése mentén tevékenykedünk."
Az országos vezetés különösen érdekesnek tartja Reuter György azon nyilatkozatát, hogy ezt a koalíciós szerveződést elutasítja az Lehet Másképp Politizálni (LMP) választmánya is. A ZD és az LMP között nem voltak a tárgyalások a EU parlamenti választásokon való közös szereplésről.

„Eldöntendő: Reuter György, a ZD volt elnökségi tagja kinek az érdekében szólalt meg? Saját pártja vagy az LMP fontosabb számára? – tette fel a kérdést Droppa György és Tóth Csaba.

Olvasóink írták

  • 1. FREDDY/S 2009. március 10. 15:01
    „A tiszta föld, tiszta víz, tiszta levegő és a tiszta közélet ezáltal elvesztette értelmét, nemde...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bokros utóhang: A kormány alkalmatlan a válságkezelésre

Bokros Lajos szerint Magyarországon szükség van egy olyan harmadik erőre, amelyik a piacgazdaság és… Tovább olvasom