Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

A viharok miatt a kaptárakban maradtak a méhek, kevés lesz a méz

Jelentősen csökkenhet az idei méztermés az utóbbi hetek esőzései miatt, Tolna megyében az akácméz szokásos mennyiségének csupán öt százaléka termett - mondta a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnöke hétfőn az MTI-nek.

Nagyernyei Attila a terméscsökkenést az akácvirágzás alatti egyhetes esővel indokolta, ami miatt a méhek a kaptárakban maradtak. A vihar pedig "széttépte" az erdőket - fogalmazott.

A szakember arról számolt be, hogy a begyűjtött szerény mennyiségű méz minősége sem túl jó, magas a víztartalma, így könnyen megforrhat.
Mint mondta, az akácméztermés Vas és Zala megye kivételével országszerte katasztrofálisan gyenge, a veszteségekből a hárs, a vaddohány és a selyemfű ezt követő virágzása ellensúlyozhat valamennyit. Miután azonban a hazai méztermés 50-60 százaléka akácméz, az idei mennyiségből nem csak exportra nem jut, hanem a hazai piacot sem tudja ellátni.

Magyarországon 16 ezer méhész évi 15-20 ezer tonna mézet állít elő, amelynek háromnegyed részét európai piacon értékesítik. Az Európai Unió mézfogyasztása 300-320 ezer, a hazai 3-5 ezer tonna évente. A 10-15 ezer tonnányi magyar exportméz 2010-ben valószínűleg teljesen kiesik, miután a csekély, 1-2 ezer tonnás termés fele nem éri el az exportminőséget - tette hozzá a méhész egyesület elnöke.

Az árakról elmondta: a hordós méz ára kilogrammonként jelenleg ezer forint fölött van, a termelői méz kiskereskedelmi ára pedig 30-40 százalékkal emelkedett. Szekszárdon 2.000 forintért kínálják a magyar méz kilóját. Nagyernyei Attila szerint az áruházláncok hónapokon belül áremeléssel reagálnak a terméscsökkenésre. Úgy vélte, jó minőségű magyar mézzel háromezer forint alatt idén nem találkoznak a fogyasztók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MÁV: több mint 2,7 milliárd forint árvíz- és viharkár a vasúton

A MÁV hálózatán, becslések szerint, több mint 2,7 milliárd forint kárt okozott a rendkívüli… Tovább olvasom