Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

A veszélyhelyzet elrendelése

Az alkotmány 35. szakasza szerint a kormány "az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása (a továbbiakban: veszélyhelyzet), valamint a közrend és a közbiztonság védelme érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket".
A katasztrófák elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény szerint a katasztrófa "a szükséghelyzet vagy a veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas (...) állapot vagy helyzet (például természeti, biológiai eredetű, tűz okozta), amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli."

A jogszabály 7. szakasza szerint a kormány "a veszélyhelyzet kihirdetését igénylő méretű katasztrófahelyzetben rendeletben kihirdeti a veszélyhelyzetet és dönt az ország egész területének vagy meghatározott részének katasztrófa sújtotta területté nyilvánításáról, a veszélyhelyzetet meghaladó méretű katasztrófa esetén kezdeményezi a szükségállapot kihirdetését".

A polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény szerint a veszélyhelyzetet kiválthatja "árvízvédekezés során, ha az előrejelzések szerint az áradó víz az addig észlelt legmagasabb vízállást megközelíti és további jelentős áradás várható, vagy elháríthatatlan jégtorlasz keletkezett, illetőleg, ha töltésszakadás veszélye fenyeget".

Hétfőn veszélyhelyzetet hirdetett ki az ügyvezető kormány Borsod-Abaúj-Zemplén megye mindazon térségére, amelyet árvíz sújt - jelentette be Bajnai Gordon Miskolcon.

Az ügyvezető miniszterelnök úgy fogalmazott: ilyen esetben gyorsabban jutnak anyagi segítséghez a védekezők. A megyében jelenleg több mint hatvan településen védekeznek az ár ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fal dőlt egy idős férfira Horváthertelenden

Súlyosan megsérült az a 80 éves férfi, akire rádőlt egy melléképület fala Horváthertelenden hétfőn… Tovább olvasom