Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

A velencei karnevál: böjt előtti evés-ivás

Velencében minden év első hónapjában megrendezik a velencei karnevált. A télbúcsúztató mulatság a középkorra nyúlik vissza, amikor olyan ereje volt a hagyománynak, hogy még a legszigorúbb vallási törvényeket is feloldották erre az időre.
A karnevál szó a „carne vale" összetételből ered, mely magyarul annyit tesz: „ég veled hús". A középkor vallásos embere szigorúan betartotta a húsvéti böjtöt. Előtte azonban evés ivással, mulatozással töltötték az időt. Vízkereszttől ( január 6 ) egészen Húshagyó keddig tartott ez az időszak Velencében.

A tél elbúcsúztatásának is vehették régen ezt a periódust. Az Adriai Köztársaság idejében az összes tilalmat feloldották a karnevál idejére. Ez azért sem kis dolog, mert olyan szigorú törvények uralkodtak akkoriban Velencében, hogy a megszegésükért akár 2 éves börtönbüntetést is lehetett kapni. De az ünnepi időszak feledtetett minden addigi keménységet. Az emberek vidámak voltak, elözönlötték Velence utcáit, tereit és szebbnél szebb ruhákat és álarcokat vettek fel. Az álarcokat akkoriban is már papírmaséból készítették és díszesen festették.

Régi múltra tekint vissza a velencei maszkok viselete. A velencei tanács a Serenissima rettegett emberei betiltották a szerencsejátékot, a fegyverek viselését is az álarcot viselőknek. Nem is véletlenül. Az álarc ugyanis személytelenné teszi az embert. Az ölti fel, aki el akarja takarni magát és személyiségét. Így tényleg volt alapja a tiltásnak. Egyetlen álarc, a „bauta" viselését engedték meg, azt viszont egész évben. Ez egy fél álarc volt, így enni, inni is lehetett viselése közben. Volt a középkorban egy másik jellegzetes álarc is, a rettegett „pestisdoktor", mely egy hosszú, csőrben végződő képződmény volt.

(Forrás: Vagabund.hu)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Almás-fahéjas muffin

Nagy divat a könnyen és gyorsan elkészíthető édesség, a muffin. Íme, egy télies változat!  Tovább olvasom