Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

A városvezetés nem kockáztat

Minden akadály elhárult, a kivitelezők teljes erővel folytathatják a Deák tér rekonstrukcióját. Fodor Tamás polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette, nem kockáztathatják az augusztus 15-i határidő betartását, ezért felkérték az építőket, folytassák a munkálatokat.
Úgy tűnik, ismét lezárult egy (sokadik) fejezet a felújítás alatt lévő Deák tér történetében. Fodor Tamás polgármester tegnap arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az elmúlt év decemberében megalakult munkacsoport – amelyben helyet kaptak a civil szervezetek képviselői is – több javaslatot dolgozott ki annak érdekében, hogy a lakossági észrevételek hangsúlyosabban jelenhessenek meg a kivitelezés során. Több észrevételt elfogadtak (erről a Kisalföld is beszámolt), három javaslatot pedig szakértők bevonásával vizsgáltak meg. Ezek: a (tervezett) játszótér és a Gyóni Géza-szobor, valamint a szökőkutas vízi medence áthelyezése a téren belüli más helyszínre.
– Az említett változtatások engedélykötelesek, ezért a tervezők és a kivitelezők bevonásával modelleztük a folyamatot – tíz napra az építkezést leállíttattuk –, s kiderült, abban az esetben, ha minden eljárás a lehető leggyorsabban lezajlik – a tervezéstől az építési engedélyig –, akkor is nyolc hetet csúszik az építkezés – mondotta Fodor Tamás. – Ez már veszélyeztetné az augusztus 15-i határidőt. Arról nem beszélve, hogy az új építési engedélyt a téren lakók közül bárki megfellebbezhetné, s akkor egészen biztos, hogy kicsúsznánk a határidőből. Ez pedig azt jelentené, hogy az unió nem finanszírozná a rekonstrukciót. Felelős városvezetőként ezért úgy döntöttem, folytatódjék a felújítás az eredeti terveknek megfelelően.
A polgármester kitért arra is, az időtényezőn kívül figyelembe vették, hogy a változtatások pluszköltségeket is jelentettek volna. Kerekes Attila városi főmérnök hozzátette, a Csatkai és az Erzsébet utca közötti munkaterületet tegnap délelőtt átvették az útépítők, hamarosan megkezdődik a végleges burkolatok kialakítása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bécs után Sopronban játszik a Fradi

Az NB III-ban szereplő és jelenleg a 4. helyen álló SVSE-GYSEV vendégeként jövő csütörtökön –… Tovább olvasom