Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

A válság tananyag az iskolákban

Győr-Moson-Sopron - A globális pénzügyi válság egyre inkább azt jelzi: új világgazdasági korszak határára értünk. Ezért is fontos, hogy a középiskolákban a tananyaghoz kapcsolódva szó essen róla. Ehhez a napokban Győrben a tanárok segítséget kaptak.
– Az amerikai jelzálogválság indította el azt a dominóelvszerű folyamatot a világban, amiről a globális pénzügyi válság okaként, kezdeteként manapság sokszor szó esik, ahogy a tőzsde tavaly októberi fekete hónapjáról is, ami azt már látványos indexeséssel jelezte.

Egyre több hozzáértő azt is mondja, hogy új világgazdasági korszak határára értünk.

Új nemzetközi pénzügyi rendszerre van szükség és a legtöbben e téren az Egyesült Államok nemrég beiktatott elnökétől várnak sokat. De mindent új alapokra tud helyezni? Vagy újra többközpontú lesz a világ? – kezdte előadását dr. Bernek Ágnes tanszékvezető főiskolai tanár, aki a napokban Győrben középiskolai földrajz-, történelem- és közgazdaságtan-tanároknak a Nemzeti Tankönyvkiadó szervezésében arról tartott tájékoztatást, milyen tudnivalókat érdemes a tananyagba, óráikba beépíteniük a válság kapcsán. Szerinte például arról kell beszélniük a diákoknak, hogy az amerikai gazdaság lényege a pénzpiac, anélkül az egész gazdaság összeomlik, tehát hiú reménynek tűnik, hogy a reálgazdaság kihúzza a válságból a világot. „Mert míg a korábbi világ termelt, a mostani elad."

A legtöbb középiskolában már foglalkoznak a jelenlegi gazdasági válsággal, főleg történelem-, földrajz- és közgazdaságtan-órákon. Képünkön Vassné Kiss Renáta, az evangélikus iskola földrajztanára.
A legtöbb középiskolában már foglalkoznak a jelenlegi gazdasági válsággal, főleg történelem-, földrajz- és közgazdaságtan-órákon. Képünkön Vassné Kiss Renáta, az evangélikus iskola földrajztanára.

Napjainkban a spekuláció a mindenható, az irányítja a pénzvilágot a tanszékvezető szerint, mert a világon a legtöbb profit az árfolyamkülönbségeken alapuló, rövid lejáratú pénzügyi ügyletekből ered. Henry Kissingernek, Nixon külügyminiszterének azt a mondását is idézte, miszerint: „Ha az Egyesült Államok tüsszent, az Európai Közösség tüdőgyulladást kap. De fordítva ez nem igaz." Ennek most a válságban mindennapi hatását érezzük és dr. Bernek Ágnes szerint hazánk érintettségét az határozza meg, hogy a külföldi működő tőke aránya hetvenszázalékos, míg például Japánban másfél százalékos.

Olvasóink írták

  • 2. Poltergeist 2009. február 17. 12:26
    „tricse 2009.02.16. 16:12---- attól tartók nem vagy egyedül és a népesség tábora óriásira fog duzzadni.
    A Trianont miért nem oktatják miért nem vizsgatétel???
    Azért mert megpróbálják az agyadat ködbe burkolni.Pedig akkor lett az országnak vége amit ezek ott aláírtak na az történelem és minden Magyar szenvedője.”
  • 1. tricse 2009. február 16. 16:12
    „Mióta kirúgtak az én gyerekeim profik válságból és még milyen hozzáértők lesznek ha nem tudom majd befizetni a villanyszámlát!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kisboltok visszavágnak?

Magyarország - Ki gondolná, hogy kevesebb pénzt költünk élelmiszerre a hipermarketekben, mint a… Tovább olvasom