Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

A tűzoltókban bíznak leginkább a magyarok, a politikusok a lista végén vannak

Az egyes szakmák közül továbbra is a tűzoltókban, a postásokban, valamint a pedagógusokban bíznak a leginkább a magyarok, a politikusok a lista végén vannak - derül ki a GfK Hungária legújabb felméréséből, amelyet a csütörtöki Napi Gazdaság ismertet.
A lista negyedik-ötödik helyén az orvosok és a katonák állnak 84, illetve 79 százalékkal, ez hasonló az előző évek eredményéhez. A 74 százalékkal a hetedik helyen végzett rendőrök iránti bizalom pozitív irányba fejlődött a válság kezdete óta, csakúgy, mint a környezetvédők (71 százalék) és jótékonysági szervezetek (62 százalék) esetében.

Veszteséget könyvelhetnek el viszont az ügyvédek, akikkel szemben a 2008-as 60 százalék helyett 2013-ban már csak a válaszadók 53 százaléka táplál bizalmat. Minden bizonnyal a gazdasági válság következményeként bizalmi válsággal küzd a bankárszakma: képviselői a korábbi tízből öt válaszadó helyett idén mindössze három megkérdezett bizalmát élvezik (31 százalék). Így az újságírók a 2008-as utolsó előtti helyről egyet előreléphettek (34 százalék).

A lista végén továbbra is a politikusok állnak, akiknek mindössze a megkérdezettek 16 százaléka szavazott bizalmat idén - ez az eredmény jobb a 2009-2010-esnél és hasonló a 2008-ashoz - olvasható a gazdasági napilapban.

Olvasóink írták

  • 11. pancser 2013. október 11. 15:59
    „10. oxana 2013.10.11. 11:02
    Az már nem tűzoltó, hanem nyugdíjas. buta emberek mindig voltak és lesznek a tűzoltók meg a nyugdíjasok között is. Innen a torz vigyor!
    Ez az alak nem ment meg már semmit, gondolom a gyávák közül való eredendően!”
  • 10. oxana 2013. október 11. 11:02
    „5. Túrabakancs

    Hát ha éppen az a tüzoltó, gusztustalan vigyorral a képén menti meg házadat, családodat, életedet? Szeretnék erre a kérdésemre választ kapni. De nem fogsz válaszolni, mert nem ismered be, milyen marhaságot írtál.”
  • 9. pancser 2013. október 11. 07:51
    „Tűzoltókormányt! Ha ez így van akkor ez a nemzet még pelenkát hord........”
  • 8. Jandex 2013. október 11. 07:15
    „5. Túrabakancs 2013.10.10. 22:18
    Tartod a formád turha! :)))
    "makett fejét végigcipelte fél Budapesten" még azt sem tudod mi a makett, főleg a hungarocell "makett" nehéz! /neked!!! /
    "egyéb aljasságokra is képes lehet" Pl.: mutyizásra, hatalommal visszaélésre gondolsz????????????
    "nem nem bíznám az életem" dehogynem-nem még k9nyörögnél is Neki!!! /bár Ő csak akkor menne hozzád ha már nagy s.arban vagy, nem kell rábíznod a semmitérő életed!/”
  • 7. RickCartman 2013. október 11. 02:35
    „5. ajánlom továbbá, ha a lángoló lakásban reked a családod, vagy balesetben beszorulnak a virslikerekűbe, kérd el a tűzoltóktól a narancsos párttagkönyvüket, a keresztlevelüket (nehogy izraelita legyen közöttük), keresd ki a listádról, aláírták-e a "rezsicsökkentésről" a kérdőívet, kérdezd ki őket az Alaptörvényből (különös tekintettel a Nemzeti Hitvallásból), nehogy valami liberálbolsevista gyurcsányista bajnaista Tavares- ügynök rejtőzzön a sisak alatt, aztán hívd fel a Pártközpontot, és igenlő válasz esetén kegyeskedj engedélyt adni nekik a mentéshez - csak néhány röpke órácska az egész, és nem háborog a leked”
  • 6. RickCartman 2013. október 11. 02:15
    „Túrabakancs 2013.10.10. 22:18
    neve is van (talán neked is), már nem hivatásos állományú, nem cipelt végig sehol semmit (a kormánytelevízió közpénzen valótlant állított), hogy milyen a vigyora - hát, nem tudom, nézz tükörbe reggel,fotózz, küldd be Olvasó Tudósítóként, aztán majd eldöntik az olvasók, kinek milyen az ízlése
    bocsáss meg, az nem zavarta a lelkedet, amikor Gyurcsány és kormányának tagjai fényképét akasztotta fel, köpdöste, szemét kivájta a Kossuth téren a csőcselék? rossz memóriámat frissítsd fel akkori felháborodott hozzászólásaiddal, kérlek”
  • 5. Túrabakancs 2013. október 10. 22:18
    „Hát nem tudom... Én arra a hivatásos tűzoltóra pl. nem nem bíznám az életem, aki az Orbánról készült
    szobor -makett fejét végigcipelte fél Budapesten gusztustalan vigyorral a képén. Egy ilyen kaliberű alak
    egyéb aljasságokra is képes lehet. Ettől az egyébként nem jellemző esettől eltekintve egyetértek a lista elején
    álló tűzoltói szimpátiával.”
  • 4. Legs 2013. október 10. 20:27
    „2. Mankapunka 2013.10.10. 16:36

    Pontosan!!!:))) Ne aggódj ha utálnak.Már megint rátapintottál a lényegre!Ezeknek mindent el lehet adni.Többször is:))))))))))))”
  • 3. mario02 2013. október 10. 19:53
    „a legutolsó és a legelső fizetése köött szélsőséges a határ...tűzoltó 85ezret, politikus 850ezret kap.....”
  • 2. Mankapunka 2013. október 10. 16:36
    „10 éve minden évben ilyenkor ez a cikk megjelenik.”
  • 1. dacista 2013. október 10. 12:32
    „Tudnám hogyan jött össze nekik 16% ? Szerintem ezt is csak manipulációval hozták össze, érdem alapján mínuszosak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az emberek többsége támogatja a devizaadósok megmentését

Arról megoszlanak a vélemények, hogy kinek kellene fizetnie az adósmentés költségeit. A lakosság hatoda úgy gondolja, kizárólag a bankoknak kellene részt vállalniuk ebben. Tovább olvasom