Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

A természet ünnepe

A Porpáczy Aladár-szakközépiskola volt a házigazdája a megyei madarak és fák napi rendezvénynek. A kollégium udvarán felállított sátorban a természet védelme és szeretete állt a középpontban. Medvehagymás falatok, talaj- és vízvizsgálat, vadvirágokból font koszorúk hirdették az ünnep üzenetét.
A már tíz éve folyó környezetvédelmi technikus képzésen kívül is nagy hangsúlyt fektet a fertődi Porpáczy Aladár-szakközépiskola a természetvédelmi ismeretek átadására. A Fertő-táj világörökség képzési program megvalósítójaként célja a Fertő-táj minden szépségének, értékének bemutatása, újak felfedezése.
– Az, hogy mi adtunk otthont a megyei rendezvénynek, azt mutatja, jó úton járunk. Iskolánkban hangsúlyos a környezeti nevelés. A környezetvédelmi munkaközösség a diákokat a természettel való harmóniára, a környezettudatos életmódra készíti fel. Szeretnénk a környező településeken élőket, időseket és fiatalokat is bevonni a munkánkba. A közeljövőben tervezünk többek között egy rétessütő és befőző versenyt a térségben termő bogyós gyümölcsökből – mondja Wellner Andrea iskolaigazgató. Köszöntőjében az igazgató kiemelte, ez az ünnep a természet védelméről és szeretetéről szól.
A kollégium udvarán felállított kemence is arra hivatott, hogy a régi hagyományokat felelevenítve készüljön majd benne kenyér. A szerdai madarak és fák napi programon egyértelmű volt az iskola szemlélete. Fodormenta-, citromfű-, kamilla- és csipkebogyótea, medvehagymás kiflikarikák kínálták magukat.
A teához a vizet a Nap energiájával forralták, a díszes koszorúk vadvirágokból készültek. Az egyik asztalnál víz-, a másiknál talajvizsgálatot végeztek az iskola diákjai.
A fenntartó megyei önkormányzat a rendezvény alkalmából anyagi támogatással járult hozzá a kollégium udvarának parkosításához.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Főszerepben az utánpótlás

Az SC Sopron két legfiatalabb korosztálya, az U8-as és U9-es csapat egymás közötti csatája előzi meg… Tovább olvasom