Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

A szúnyognak sem mindegy

Folytatás az 1. oldalról.

Sopronban előzetesen négy gyérítést terveznek, ugyanakkor a mellékhatásokat is mérlegelni kell. Az irtáshoz használt szer más rovarokat is károsíthat, főként a méheket. Sopronban ebből azonban az elmúlt években nem volt gond. Az állami támogatási pályázat még nem jelent meg, így amennyiben szükséges, a város saját erőből fedezi a költségeket.
Ezt tervezik a Fertő-parton is. Fertőhomokon, illetve Hegykőn ugyancsak négy permetezéssel számolnak.

Mosonmagyaróvár

és Szigetköz


Szúnyog már akad a Szigetközben, irtásra fordítható állami pénz azonban még nincs. Sárkány Péter, az alsó-szigetközi kistérségi társulás menedzsere szerint egyelőre „nem lehet látni” sem régiós, sem országos keretben elkülönített pénzt a gyérítésre. Az itteni településeknek tavaly a megpályázható állami pénzek mellé ötvenszázalékos önrészt kellett hozzátenniük az irtáshoz: így a szqkös költségvetésük miatt mindössze egy-két szúnyoggyérítésre futotta, holott ennél többre lett volna szükség. A szigetközi önkormányzatok a mosonmagyaróvári kistérségi társuláson keresztül már év elején jelezték szúnyoggyérítési igényüket, ám arról egyelőre nincs hír, hogy mikor, honnan és főleg mekkora összegre pályázhatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógyszer nélkül

Mosonmagyaróvár. A Mozgáskorlátozottak Mosonmagyaróvári Egyesülete szervezésében holnap délután négy… Tovább olvasom