Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A szociális munka napját ünnepelték

Sopronban a Gyermek- és Ifjúsági Központ nagytermében tartották meg tegnap a szociális munka napját. A rendezvényen szó esett a város készülő szociális térképéről is.
Abdai Géza közösségi ügyekért felelős alpolgármester köszöntőjével vette kezdetét a szociális munka napjának megünneplése Sopronban. Ezt követően Kónyi-Kiss Gáborné, a szo-

ciális iroda vezetője elmondta, készül a város szociális térképe. A szükséges információkat már begyűjtötték, jelenleg az adatok feldolgozása tart. Várhatóan december közepére átfogó képet kapnak a szakemberek és a helybéliek, hogy milyen körülmények és feltételek között élnek Sopronban. Mekkora a szegények és tehetősek aránya.
Zudor Honóra, a családsegítő munkatársa, a Gyermek- és Ifjúsági Központban megtartott rendezvény egyik szervezője lapunknak elmondta, nemcsak a szociális területen dogozók kaptak meghívást, hanem a civil szervezetek munkatársai is. A mindennapokban együtt dolgoznak, sok esetben egymást kiegészítve, így az ünneplést is közösen tartották meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rózsává vált kötényében a kenyér

Hétszázhetvenöt éve, 1231. november 17-én halt meg Árpád-házi Szent Erzsébet (Türingiai Szent… Tovább olvasom