Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

A színház és a politika

– Gálvölgyi Jánossal gyökeresen másképpen gondolkodunk, mégis ha találkozunk a folyosón, megöleljük egymást - nyilatkozta lapunknak Kerényi Imre, aki péntek este Győrött a polgári körök összejövetelének egyik szónoka volt.
A Madách Színház igazgató-főrendezője egykoron a kisalföldi megyeszékhely bencés gimnáziumába járt, nagyapja Ménfőcsanakon és Kapuváron tanított, de Sopronhoz is fűzik rokoni szálak.
– A hallgatóság vastapssal fogadta érkezését, szakmai berkekben azonban egyre több kritika éri politikai szerepvállalása miatt. A kultuszminiszternek az egyik darabját a színháza mutatta volna be jövő tavasszal, ám Görgey Gábor meggondolta magát...
– A kultuszminiszter harminc éven át írta a Magyar Nemzetet, ő inkább a mi értékrendünket képviselte...


– Azzal, hogy lemondta nálunk a bemutatót, nagy szamárságot követett el – mondja Kerényi Imre. – A színház és a politika ugyanis két teljesen különböző dolog. Ha a választásokat mi nyertük volna meg, akkor most lehetnék én is az ő helyében, s fenntartások nélkül színre vinném a művét.

Miniszternek lenni unalmas dolog

– Elvállalta volna a miniszterséget?
– Nem. Alkalmatlan lennék rá, mert rém unalmas foglalkozásnak tartom. A színházvezetés vagy az írói munka szerintem sokkal érdekesebb.

– Nyilván a Madách Színházban sem minden kollégája jobboldali beállítottságú. Velük milyen a kapcsolata?
– Mindkét táborban vannak kiváló művészek. Gálvölgyi Jánossal például gyökeresen másképpen gondolkodunk, mégis ha találkozunk a folyosón, megöleljük egymást. Persze vannak olyanok is, akiknél érzem a feszültséget. A politikai meggyőződés mindenkinek a szíve joga. Aki emiatt veszekszik a másikkal, az nem normális.

Háromlépcsős koncepciója van

– Az utóbbi időben rendre hangoztatják, hogy saját televíziót követelnek. Egy egri fórumon ön a közelmúltban azt mondta, hogy megvásárolják az egyik országos kereskedelmi csatornát. Másnap mindkét televízió vezetősége cáfolta a hírt, Hende Csaba, a Polgári Körök kabinetfőnöke pedig azt közölte, hogy ez csak az ön személyes véleménye.
– Hende Csaba úgy vélekedett, hogy ez egy magánötlet, ami szimpatikus neki, és majd tárgyalunk róla. Nekem van egy háromlépcsős médiakoncepcióm. Először létrehozunk egy kábeles hírtelevíziót. Borókai Gábor ennek érdekében utazott ki Londonba, s elképzelhető, hogy már decemberben el tudjuk indítani az adást. Másfél-két év múlva szeretném, ha eljutnánk oda, hogy meg tudnánk venni az egyik országos kereskedelmi tévét, amihez gyűjtésre és külföldi tőke mobilizálására is szükség lesz.

Szexmentes tévécsatorna

Előtte azonban az egyik ilyen televíziónak a nézettségét teljesen le kell szorítanunk, mert így olcsóbban megvásárolhatjuk. Jelenleg a hatalom 51 százalékának birtokosai uralják az összes csatornát, de a fennmaradó 49 százaléknak is jár a véleménynyilvánítás joga, s a televíziós lehetőség. Én olyan csatornát szeretnék, ahol nincs szexfilm és erőszak, s azt hiszem, ezzel nagyon sok szülő és tanár egyetért. Ha már két kereskedelmi televízió létezik, miért ne választhatnának az emberek? Jelenleg mindkettő nézhetetlen és ellenséges velünk.

Reformok jogállami szinten

– Milyennek látja a polgári körök jövőjét?
– Jónak. Ez a mozgalom jelen pillanatban Közép-Európa legnagyobb politikai ereje. A következő választásokig érleljük a dolgokat, s közben kialakítjuk Magyarország új, tehetséges politikai elitjét. A reformokat a jogállam talaján kell végrehajtani, nem pedig lökdösődve.
– Tartottunk tőle, hogy nem ad nekünk interjút, vagy csak félmillió forintért, ahogy ezt nemrég egy napilapban nyilatkozta.

A Kisalföldnek ingyen adja

– A Kisalfölddel kivételt teszek, mert bencés diákként zenekritikákat írtam az újságba. A velünk direkten ellenséges orgánumoknak azonban valóban ennyiért állok a rendelkezésére. Én ezt bojkottnak szánom, mert hazánkban ma médiaterror van, amit mielőbb meg kell szüntetni.
– Volt már olyan lap, mely fizetett önnek az interjúért?
– Eddig még nem jelentkezett közülük senki, de ha felkérnek, akkor az így kapott pénzt befizetem a hamarosan létrejövő televíziós alapítványunk számlaszámára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Különvélemény

2054, Washington. Nincs többé gyilkosság: a jövő előre látható, és három csalhatatlan látnok víziói… Tovább olvasom