Kisalföld logö

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -4°C | 6°C Még több cikk.

A szili búcsút élesztik újjá

A Rábaköz egyik legnagyobb múltú néptáncegyüttese Szili Gyöngyös Bokréta néven az 1930-as években alakult. Táncosai már az első években felhívták magukra a figyelmet, olyan helyeken léptek fel, mint a budai vár, a Vigadó. Az 1947-es Bokréta-verseny győzteseként 10 napos erdélyi túrán vehettek részt.
– A II. világháború után újjászervezték a Bokrétát, ezekben az években is voltak országos fellépéseik, táncoltak Rajk László miniszter előtt és Nagy Imre miniszterelnöknek is. Az 1950-es években az együttes működése szünetelt, majd 1960-tól Szórádi Gyula vezetésével folytatták tevékenységüket – mesélt a kezdetekről Szórádi József alapító tag.
Szili Hagyományőrző Néptáncegyüttes névvel 1978-tól alakultak újjá. A nagyszabású szervezőmunkának köszönhetően ma már közel 200 résztvevővel tevékenykedik az együttes, tudtuk meg Schwarzkopf Gyulától, az együttes vezetőjétől. A néptáncegyüttes felkészültségét 1982-ben, a Hagyományőrzők Országos Fesztiválján nívódíjjal jutalmazták. A táncosok munkáját ugyanebben az évben a keszthelyi minősítőn arany fokozattal ismerték el, amit azóta is töretlenül megvédenek. A ’80-as évek második felétől kezdődően külföldi turnékon is részt vesznek, jártak Szicíliában, Spanyolországban. Lengyelországban a hegyi népek fesztiválján bronzfokossal jutalmazták fellépésüket. Állandó résztvevői a győri megyei fesztiválnak, a faluban is rendezik a Nemzetközi Néptáncfesztivált, ahol hat nemzet együttesei szerepelnek – ismertette a közelmúlt és a jelen eseményeit az együttes vezetője.
Az utánpótlás-nevelés a helyi Művészeti Alapiskola keretei között működik. Bakonyiné Zsuzsa irányításának köszönhetően létszámgondjaik nincsenek, bár azt sajnálják, hogy a környékbeli településekről kevés a jelentkező. Az egyesület főtámogatói a helyi önkormányzat és a Hidráns Kft. Tavaly indították útjára a hagyományteremtő szándékkal szervezett szili aratófesztivált. Az idei tervek között a hagyományos szili búcsú felelevenítése szerepel, aminek gyökerei a XIX. századra nyúlnak vissza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A határ menti ingázás csak útlevéllel

Burgenlandban dolgozhatnak a megyében állandó lakhellyel rendelkező munkavállalók. További… Tovább olvasom