Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

A szegedi börtönben dolgozott az őr, aki összeverte a fiatal lányt

A lány kubai barátja védelmére kelt, akkor ütötte meg a börtönőr. Az arccsontja több helyen eltörött.
A Szegedi Fegyház és Börtön egy korábbi munkatársát gyanúsítják azzal, hogy szombaton a városban bántalmazott egy bevándorlónak nézett férfit, a barátnőjét és a fiatal nő testvérét – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Szegeden.

Szanka Ferenc elmondta, a férfit csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítják.

A bűncselekmény idején a gyanúsított még a büntetés-végrehajtási intézet munkatársa volt, de időközben szolgálati jogviszonya - feltehetően az esettel összefüggésben - megszűnt, bár erről az ügyészség eddig hivatalos tájékoztatást nem kapott - tudatta a szóvivő.

Az eset szombat éjszaka egy, az újszegedi partfürdőn tartott buli után történt. Egy fiatal nő a testvérével és a barátjával, egy több mint húsz éve Magyarországon élő, magyar állampolgárságú férfivel hazafelé indult, amikor egy legalább háromtagú társaság megszólította őket. Beléjük kötöttek, a kubai születésű férfit a bőrszíne miatt inzultálni kezdték, és felszólították, hogy hagyja el az országot. A sértett erre azt mondta, hogy jobban beszél magyarul, mint ők - közölte az ügyész.

Szanka Ferenc tájékoztatása szerint a nő a barátja védelmére kelt, erre a gyanúsított többször megütötte. A bántalmazás következtében a fiatal nő elvesztette az eszméletét, és az arccsontja több helyen eltörött. Bántalmazták a lány testvérét is, aki próbálta megvédeni őt és a barátját is. A két férfi is megsérült.

Az ügyben a Szegedi Nyomozó Ügyészség nyomoz. A börtönőr, akit gyanúsítottként hallgattak ki, tagadja a bűncselekmény elkövetését – mondta a szóvivő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valamennyi tankönyv határidőre elkészül

A nyomdák határidőre, július 31-ig leszállítják az összes, több mint 12 millió tankönyvet a… Tovább olvasom