Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

A szavazatok újraszámlálásáról

Az országgyűlési választásokra már jogszabály rögzíti a szavazatok újraszámlálását.
Az áprilisi országgyűlési választásokra már jogszabály rögzíti a szavazatok újraszámlálásának lehetőségét – közölte az Országos Választási Iroda vezetője csütörtökön. A választási eljárási törvény jogorvoslati elemei között már szabályozott módon, pontosan szerepel az újraszámlálás kérdése, az újraszámlálásnak tehát megteremtődtek a törvényi feltételei – mondta Rytkó Emília.


A szakember a „garanciális elemek megerősítésére" egy másik fontos változtatást is említett. Eszerint már a választás első fordulója előtt lezárják a névjegyzéket. Így azok a választópolgárok, akik a két forduló között lakóhelyet változtatnak, csak azon a helyen adhatják le szavazatukat, ahol az első fordulóban tették – fejtette ki. „Ez komoly garancia a választási visszaélések megakadályozására" – hívta fel a figyelmet. Elmondta, a választási előkészület részeként az ország 2600 jegyzőjét már felkészítették, tart a választási irodák munkatársainak képzése, részben távoktatással.

A lakosság tájékoztatására jövő keddig az országban mindenütt közzéteszik a választási hirdetményeket, az érdeklődők a www.valasztas.hu világhálós oldalon is naprakész tájékoztatást kaphatnak a választást érintő kérdésekről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki visz majd haza?

Tovább olvasom