Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

A Sotáv keresi

a hőveszteség okát

A vizsgálatok eddigi állása szerint valószínűleg egy elromlott mérőóra okozhatta a soproni Ibolya út 5–7. két lépcsőházában mért, kirívóan nagy hőveszteségi különbséget. Ugyanakkor további műszaki ellenőrzésekre van szükség annak kiderítésére, mi okozhatta a mérő meghibásodását.
Sopronban az Ibolya úti tízemeletes tömb teljesen azonos műszaki megoldásokkal rendelkező két lépcsőházában a fűtési szezon végére kirívóan nagy különbség keletkezett az úgynevezett hőveszteségnél. (A hetes lépcsőház lakásainál 5,6, az ötös lépcsőház háztartásainál 2,25 gigajoule.) Emiatt annak díja is többszöröse lett a 7-es lépcsőház családjainak, mint a másik lépcsőházban. Andrássy István, a távhőszolgáltató műszaki vezetője akkor azt ígérte, kivizsgálják az őszerinte is túlzott mértékű eltérés okát (Kisalföld, június 30., Túl nagy a fűtési veszteség).

Elosztási gond

– Az eddigi vizsgálatok alapján elmondható, hogy a két lépcsőház összhőfogyasztásánál nincs konkrét mérési-mennyiségi probléma. Ami érinti az embereket, az gyakorlatilag elosztási gond – mondta el lapunknak Andrássy István. – Mindez annyit jelent, hogy a hőveszteségnél a lakók nem a rájuk eső részt fizették: a hetes lépcsőházban többet, az ötösben kevesebbet. Ennek oka a hetes épület lépcsőházának Dániában gyártott mérője lehet, amely valószínűleg meghibásodott.

Nem zárható ki a mérőhiba

– Ugyanakkor a szerkezet gyártójának képviselője esetünkben hangsúlyozta: egyáltalán nem biztos, hogy a mérőberendezés rossz, egyelőre csak az állítható, hogy az óra által mutatott mérési értékkel probléma adódott – folytatta a szakember. – Ha a további próbák bebizonyítják, a berendezés hibás, a vizsgálatok lezárásával közösen határozzuk meg az érintettek képviselőjével a szükséges lépéseket. Hozzáteszem, hogy a „hőveszteség” valójában nem veszteség, mert a lépcsőházakban futó burkolt vezetékekről elszálló hő valamilyen formában a házban marad.

Fura óraállás

– Az említett mérő hibájára egyértelműen utal egy óraállási feljegyzés is – vette át a szót Kovács Miklós, az Ibolya út 5–7. közös képviselője, nyugdíjas gépészmérnök. – A havi energiafelhasználást rögzítő füzetben április elsején a hetes épület mérője 2221 gigajoule-t, május elsején viszont 153,2 tizedet mutatott. Lehetséges, hogy ez idő alatt „átpörgött”, lenullázódott, s kezdte elölről mutatni az állást az óra, s emiatt fordulhatott elő a hetesben a túlzott mértékű energiafelhasználás? Mindenekelőtt azt kellene tisztázni, mi történhetett műszakilag ezzel a mérővel. Ha annak elromlása bebizonyosodik, a kiszámlázott hőveszteség nem terhelhető sem az ötös, sem a hetes épületre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit olvasott utoljára?

Tovább olvasom