Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

A Soproni Erdélyi Kör Tőkés László mellett

A Soproni Erdélyi Kör messzemenően támogatja Tőkés László, királyhágómelléki püspök európai parlamenti jelölését, ezért szombaton, március 10-én 16 és 18 óra között aláírásgyqjtéssel egybekötött tájékoztatót szerveznek az Erdélyi Házban.
Dr. Úry Előd, a kör elnöke a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, Tőkés Lászlónak az Európai Parlamentbe való kerülése egyformán szolgálja a határon túli magyarság és az anyaország közös érdekeit. Olyan nagy formátumú politikusról van szó, akinek az eddigi tevékenysége, személyisége előremozdíthatja a határon túli magyarság ügyét, amelyek között az egyik legfontosabb az erdélyi magyarok autonómiája. Ennek megvalósulása Magyarországnak is érdeke, hiszen kiaknázatlan gazdasági és kulturális lehetőségeket jelent az anyaországnak is. Ez politika feletti nemzeti ügy. Az Erdélyből elszármazottak erkölcsi kötelességüknek és felelősségüknek érzik, hogy kiálljanak Tőkés László jelöltsége mellett. Támogató nyilatkozatot minden, Magyarországon élő, román állampolgársággal rendelkező személy aláírhat. Részben mindazok, akik állandó romániai lakhellyel rendelkeznek, másrészt azok, akik ugyan magyar állampolgárok már, de érvényes román útlevelük van. Az erdélyi kör március 11-ig várja mindazokat, akik aláírási jogosultsággal rendelkeznek, és támogatni akarják az egész Kárpát-medencei magyarság összügyét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rákgyógyítás, egyénre szabottan

A genetikai program, melyet az osztódás során továbbad az utódsejteknek, már nem ugyanaz, mint az eredeti – mondja dr. Haracska Lajos, az MTA Szegedi Biológiai Központjának főmunkatársa, a rákkutatással foglalkozó mutagenezis- és karcinogenezis-csoport vezetője. A sejt elveszti kontrollját, elkezd korlátlanul szaporodni, túlnövi a többi sejtet – s ez már maga a rákos folyamat. Tovább olvasom