Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

A róka és a héja

Amikor a Kisfiú újra beállított a kunyhóba, Rémusz bácsi ezzel fogadta:
- Utánad néztem az ablakon, amikor elmentél tőlem. Láttam, hogy úgy ugrándoztál az úton, mint a Róka, amikor le akarta vetni a hátáról a Nyulat.
- És közben úgy ültem a nyeregben, olyan délcegen, mint valami huszár - tette hozzá a Kisfiú.
- Amit most mesélek, azt nehezebb lesz utánozni - mondta Rémusz bácsi.

Amikor a Héja meghallotta a Nyúl hangját, jó messziről (azt, hogy: "Keresd meg magad!"), rájött, hogy becsapták. A fa derekán nincs nyílás, a nyílásban nincs kövér szürke mókus. De még a Nyúl is kiszökött az odúból. Bosszankodott a Héja erősen, hogy így rászedette magát. Tartott tőle, hogy a Róka csúnyán lehordja majd, amiért futni engedte a Nyulat. Elhatározta hát, hogy letagadja, ami történt. Gyorsan lehussant a fáról, és leült az odú nyílása elé, mintha ott ülne azóta is.
Már jött is a Róka az erdőn keresztül, fejszével a vállán.
- Remélem, nem várattalak sokáig - mondta. - Hogy érzi magát a Nyúl az odúban?
- Azt hiszem, semmi baja - válaszolta a Héja. - Nagyon csendesen viselkedik. Talán elaludt a sötétben.
- No, majd én felkeltem - nevetett a Róka.

S azzal ingujjra vetkőzött, markába köpött, két kézre fogta a fejszét, azután felemelte, és lecsapott vele. Csak úgy pattogott a szilánk a fa derekából.
- Hát ehhez mit szólsz, Nyúl koma? - csúfolódott a Róka. - Még mindig azt tartod, hogy egy-két évig eléldegélhetsz ebben az odúban?

A Nyúl (hol volt az már akkor!) persze nem felelt. Helyette gyorsan megszólalt a Héja:
- Ujujuj! Látom a Nyulat! Ott lakmározik, bent az odúban!
- Nem sokáig lakmározik már - felelte a Róka.

S azzal megforgatta a feje fölött a fejszét, és akkorát csapott vele egyszer, kétszer, sokszor a fa derekára, hogy visszhangzott bele az erdő. Röpködött a szétforgácsolt fakéreg, tágult az odú nyílása.
- Hol a Nyúl? - kérdezte a Róka, mert hiába meresztette a szemét, nem látta sehol.
- Bent lapul az odú mélyén - bizonygatta a Héja. - Épp egy káposztatorzsát rágcsál.

No, jó, a Róka megint megforgatta a feje fölött a fejszét, megint odavágott vele a fa derekára, egyszer, kétszer, sokszor. De ettől már úgy kinyílt az odú szája, hogy a Róka meglátta: egy kevés fonnyadt mohán és száraz taplógombán kívül semmi sincs odabent.

"Ha a Nyúl eltűnt - gondolta magában -, akkor csak a Héja lehet ludas a dologban."

Sokkal ravaszabb volt azonban, semhogy elárulja, mit gondol. Ehelyett így szólt:
- Csakugyan, ott kuporog a Nyúl az odú mélyén. Dugd be a fejedet, nézd meg, mit csinál!

A Héja nem fogott gyanút, bedugta a fejét a nyíláson. Abban a pillanatban mögötte termett a Róka, és elkapta a madár farkát. A Héja csapkodott a szárnyával, szabadulni igyekezett. De a Róka nem eresztette.
- Miért bántasz, cimbora? - kérdezte a Héja ártatlanul. - Nem vétettem én neked semmit.
- Nem-e? - felelte a Róka. - Hát a Nyúl hová lett? Mert az odúban nincs, és csak te tudhatod, hogy hová tűnt.
- Eltűnt? - adta a meglepettet a Héja. - No de ilyent! Hol lehet?
- Alighanem a te feneketlen gyomrodban. Ahelyett hogy őrizted volna, felfaltad. Pedig hát én akartam felfalni.
- Búbos banka legyen a nevem, ha csak hozzányúltam is! - tiltakozott a Héja.
- Bánom is én, akárminek neveznek is! - mondta a Róka. - Ha nem ehettem meg a Nyulat, megeszlek téged, gyomrodban a Nyúllal!
- Mondtam már, hogy nincs a gyomromban a Nyúl!
- Akkor csak téged magadat eszlek meg - válaszolta a Róka.
- Hát, ha mindenképpen végem van - sóhajtotta a Héja -, arra kérlek, hogy legalább forgass meg előbb jó erősen, csapd a fejemet a fához, hogy ne szenvedjek annyit.
- Ha csak ez kell, megtehetem - felelte a Róka.

S azzal, szájában a madárfarkával, sebesen forogni kezdett. A héja maga is segített, a szárnyával verdesve, a lábával rúgkapálva. Addig pörgött a Róka, amíg a Héja farkából mind kiszakadt a toll. A madár, mihelyt szabadnak érezte magát, felrepült a fa tetejére. A Róka meg ott állt a fa tövében, bambán, egy csomó héjatollal a szájában.

- És a Héja nem sajnálta a tollát? - érdeklődött a Kisfiú.
- Sajnálta egy kicsit - felelte Rémusz bácsi -, de azzal vigasztalódott, hogy esztendőre úgyis kinő.
- Hát a Nyúl? - kérdezte a Kisfiú. - Azzal mi lett?
- Mi lett volna? Ment a dolgára. Bizonyára jó vacsora várta, éppúgy, mint most téged.

A Kisfiú elindult hazafelé. Útközben megpróbálta azt játszani, hogy ő a Róka, akinek a Héja van a szájában, és ő a Héja, akit megfogott a Róka: pörgött, forgott, csapkodott, rúgkapált - de igen lassan jutott tovább. Abbahagyta hát a játékot (Anya is kiáltott már a kertkapuban, hogy siessen), és úgy ment haza, mint egy egyszerű kisfiú.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önbizalmat a szoptatóknak!

Az anyatejes táplálást népszerűsíteni, a szoptatást tanítani kell – visszhangzik évtizedek óta a civilizált világ szakmai fórumain. A statisztikák szerint nemhiába konganak a vészharangok. Az édesanyákat a szülést követő megpróbáltatások kifárasztják, a nagymamák és a férj dolgoznak, így marad a bömbölő kisbaba, a rumlis lakás, a kimerültség, a tehetetlenség... Tovább olvasom