Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

A reptér fejlesztéséről

Szakács Imrének, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökének a Győr–Pér Repülőtér Kft.-vel kapcsolatban tett, a Kisalföld július 12-i számának 5. oldalán megjelent sajtóközleményére Gergely Zoltán nyilatkozatban reagált.

„ Szeretném felhívni Szakács Imre figyelmét arra, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának több mint 70 százalékos tulajdonában lévő Győr–Pér Repülőtér Kft.-vel kapcsolatban dr. Kun András alpolgármester csak és kizárólag a győri önkormányzat nevében folytatott tájékozódó jellegű tárgyalásokat a lehetséges szakmai befektetőkkel. Az érdeklődők prezentációi is azt a tényt erősítették, hogy Győr és a régió fejlődéséhez elengedhetetlen egy modern légikikötő. A szakemberek véleménye szerint ahhoz, hogy a Győr–Pér repülőtér egy színvonalas, személy- és áruszállításra egyaránt alkalmas, versenyképes légikikötő legyen, mely meghatározó a régió gazdasági életében, 5 és 20 milliárd forint közötti fejlesztés szükséges. A repülőtér iránt hatalmas az érdeklődés. A cél nem elsősorban a repülőtér eladása, hanem a légikikötő és környékének fejlesztése befektetők révén” – áll a nyilatkozatban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetért a Postabank-vezetők felmentésével?

Tovább olvasom