Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

A rendszeres szűrővizsgálatok életet menthetnek

Dr. Amberger Erzsébet városi tiszti főorvos a nagycenki Széchenyi István Általános Iskola és a Nagycenki Honismereti Kör szervezésében megtartott előadásában a lakosság rossz egészségi állapotának okairól és a szűrővizsgálatok jelentőségéről szólt.

A különféle szűrővizsgálatokon, mint a mammográfia, a méhnyak-, illetve a prosztataszűrés a kiértesítetteknek csak kis része jelenik meg, pedig a betegség korai szakaszában történő felismerése és az időben megkezdett gyógykezelés a betegek életét mentheti meg.
Dr. Amberger Erzsébet nagycenki előadásában elmondta, a magyar lakosság egészségi állapota rossz. Rosszabb, mint azt az ország gazdasági fejlettsége indokolná.
– Ennek történelmi, társadalmi, gazdasági és kulturális okai is vannak, és meghatározó jelentőségű a lakosság életmódja is. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megelőzésre, a szűrővizsgálatokra, mert úgy elkerülhető lenne az idő előtti halálozások számának növekedése – mondta a főorvos asszony.
A vizsgálatokon megjelenők között sokszor vannak olyanok, akiknél még a tünetmentes időszakban diagnosztizálják a betegséget, és a beteg, az időben történő kezelésnek köszönhetően meggyógyul. Végső soron ez a népegészségügyi szervezett szűrővizsgálatok célja – hangzott el az előadáson.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csodálatos buzdítás

Nehéz szavakat találni annak a húsztagú győri szurkolótábornak a dicséretére, amelyik a… Tovább olvasom