Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

A rendőrség szerint kizárt, hogy rálőttek a gyöngyöspatai polgármesterre

A rendőrség szerint kizárt, hogy valóban rálőttek a gyöngyöspatai polgármesterre tavaly novemberben - írta a Magyar Nemzet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnak a Hír TV birtokába jutott határozata alapján csütörtökön.
Juhász Oszkár, jobbikos gyöngyöspatai polgármester tavaly november 28-án késő este jelentette be a rendőrségen, hogy miután kilépett a hivatalból, valaki két lövést adott le rá. A rendőrség nyomozást indított, és arra a megállapításra jutott, hogy a merénylet valójában nem történhetett meg. A határozatban az olvasható: Juhász Oszkárra az általa megadott helyen és időben lőfegyverből célzott lövést nem adtak le, sérelmére az eljárás megindításának alapjául szolgáló emberölési kísérlet bűntettét nem követték el - írta a lap. A dokumentum szerint a polgármester egy beállított, megrendezett helyszínnel próbálta meg annak a látszatát kelteni, hogy bűncselekmény sértettjévé vált.

A Magyar Nemzetnek a polgármester határozottan cáfolta, hogy megrendezte volna a merényletet, és úgy fogalmazott: ma ebben az országban jobbikosként bármit el lehet szenvedni.

A lapnak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: eljárás indulhat a polgármester ellen a hatóság félrevezetése miatt, és várható, hogy a nyomozati költségeket, mintegy félmillió forintot is megtéríttetik vele.

Olvasóink írták

  • 1. Gőcze_László 2012. szeptember 27. 07:37
    „Itt már semmin nem lehet csodálkozni.
    Már a kezdetekkor is előadtak merénylet kísérlet históriát, amikoris Raffai Ernő - ha jól emlékszem honvédelmi államtitkár - azt állította, miután elszabadult a kocsija egyik kereke, hogy valaki(k) meglazítottá(k) a kerék csavarjait. De volt már itt nem bizonyított megfigyelés, lehallgatás. Csak éppen a hamisnak bizonyult állításoknak nem volt következménye.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fémlopások - Új törvény, rekordbüntetés

Az utóbbi időben minden napra átlagosan 24 fémlopás jutott, a bűncselekmények csak tavaly 1,8 milliárd forintos kárt okozhattak. Tovább olvasom