Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

A rászorulók ingyen étkezhetnek

A felmérések szerint minden negyedik gyerekre jellemző, hogy reggel éppen csak iszik valamit otthon. Számos kutatás vizsgálta már a táplálkozás és az iskolai teljesítmény közötti összefüggéseket, s mindegyik kimutatta milyen fontos szerepe van a reggelinek a diákok életében.
A világ több országában összehangolt kampány indult az egészséges táplálkozás népszerűsítéséért és az iskolai étkeztetés egészségesebbé tételéért. Ezt az is indokolja, hogy a kutatók szoros kapcsolatot találtak a táplálkozás minősége és a tanulók teljesítménye, például az olvasásértés színvonala között. A tudósok szerint a nem reggeliző gyerekek hajlamosabbak a hízásra, sokszor késő délelőtt nassolnak, így az ebédnél már olyan éhesek, hogy túleszik magukat. Az elhízott és túlsúlyos gyerekek kevesebbet reggeliznek és többet vacsoráznak, mint vékony társaik.
A felmérések azt bizonyítják, hogy a reggelik elmaradásának hátterében leginkább az áll, hogy a szülők reggel kapkodnak, így a sietségben nem jut rá idő. Ugyanakkor sok családban egyszerűen már szokás a korai étkezés.
A mosonmagyaróvári negyedikes Anna nem szokott reggelizni, de ő azt mondja: azért, mert korán nem tud enni. Kakaót viszont iszik, s édesanyja mindig csomagol neki zsemlét és tízórait is kap az iskolában. Dávid azért nem reggelizik, mert az ő szülei korán járnak dolgozni, és egyedül nem szeret enni. A hatodikos fiú az iskolai büfében vásárolja meg a tízóraiját.
Simon Zoltánné, a mosonmagyaróvári Bolyai-iskola tanítónője alsósokat oktat. A pedagógus tapasztalatai szerint az osztályában szinte kivétel nélkül reggeliznek otthon a diákok. Akik mégsem, azok inkább azért nem, mert vannak gyerekek, akik nem tudnak enni, de folyadékot ők is isznak. Az osztályokban egyébként figyelnek arra, hogy senki ne legyen éhes, ezért is hozták előre az első órát követő szünetre a

tízóraizást. A tanítónő és kollégái is jól tudják: éhes hassal nehéz lenne figyelni a tanulóknak.
Jakab Zoltán, a mosonmagyaróvári polgármesteri hivatal igazgatási osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: a törvény értelmében azok a gyerekek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, az 1–4. osztályban térítésmentesen étkezhetnek az iskolában. Közülük a 60 legrászorultabb gyermek a hétvégi, illetve az iskolaszüneti ebédjét is ingyen kapja meg két városi étteremben. A három- és többgyermekes családokban nevelkedők pedig osztályoktól függetlenül fél áron étkezhetnek az intézményekben.
Mosonmagyaróvár 60 legrászorultabb gyermeke a hétvégi, illetve az iskolaszüneti ebédjét is ingyen kapja meg két városi étteremben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea

Észak-Korea sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre - közölte hétfőn a KCNA… Tovább olvasom